2021.11. 19.

OTP Bank Liga: ZTE – Mezőkövesd

OTP Bank Liga: ZTE – Mezőkövesd

Véget ért a válogatott meccsek miatti két hét szünet, folytatódnak a bajnokságok, közöttük az NB1 is. A 13. forduló nyitómeccsén a 7. helyen álló Zalaegerszegi TE fogadja az 5. helyezett Mezőkövesdet.

ZTE - MEZŐKÖVESD
2021.11.19. 20:00

  • A magyar első osztály olyannyira sűrű és szoros, hogy tulajdonképpen három győzelem elég ahhoz, hogy egy csapat akár a kieső hely közeléből a dobogó alá vándoroljon. Mára már a Ferencváros sem emelkedik ki úgy, mint az elmúlt években. Az Újpest és az MTK között az utolsó két helyen-, illetve a 6. Paks és 5. Mezőkövesd között van négy pont különbség. Szóval minden nyitott, izgalmas mérkőzések várhatóak. A ZTE-nek volt egy hármas győzelmi sorozata, amivel átmenetileg elkeveredett a kieső zóna közeléből. Ebből a három meccsből kettő (MTK, Gyirmót) olyan csapatok ellen volt, amelyek kifejezetten a kiesés elkerülése ellen küzdenek, illetve legyőzték a rendkívül gyenge formát mutató Ferencvárost az Üllői úton, ami dicséretes teljesítmény még akkor is, ha a Fradi közel 50%-át sem mutatta meg annak, amit tud. Ezek után jött két kijózanító pofon két kiemelt csapattól. A Kisvárda egy ötöst, a MOL Fehérvár pedig egy hármast gurított nulla ellenében a zalaiaknak. Azt gondolom, a ZTE átmenetileg liftezett föl a tabellán, most pedig úton van oda, ahová a valós erőviszonyok feljogosítják. A Mezőkövesd egységesebb, jobb játékosállománnyal rendelkező csapat. Ráadásul Supka Attilával egy új úton indultak, amelynek már hamar meglátszott az eredménye. A Kövesd nem fog olyan nagy különbséggel nyerni, de nyerni fog Zalaegerszegen.

tipp
ZTE - Mezőkövesd
1X2 | Mezőkövesd | 2.90 | (8/10)

kapcsolódó meccs

ZTE - Mezőkövesd

2021. 11. 19. 20:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Lalika 2021-11-19 14:37:53
Azt olvastam ki a sorok között hogy a ZTE-nél lejtmenet van. Akkor egy 1:3 is kinézhet akár. Vagy egy korai piros lap után a sima 4-5 gólos vereség...nemsokára meglátjuk.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.11.19. 20:00
ZTE - Mezőkövesd
1X2 + Gólszám 3,5
Vendég és több
10.00 1 - 1
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 10000
Lalika 2021-11-19 14:33:30
Minden naposon kapott ingyenest duplázom.
X2
Több mint 1 gól
Több mint 4 szöglet.
Kerek 2.00 szorzó :)
UltrasKispest 2021-11-19 10:56:54
Én is vendégre érzem
Spitball 2021-11-19 10:48:22
1-1 vagy 2-2 a tippem

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.11.19. 20:00
ZTE - Mezőkövesd
1X2 + Gólszám 1,5
Döntetlen és több
4.65 1 - 1
Tét 1000
Nyeremény 4650
Aranyzöld 2021-11-20 06:42:39
Gratulálok

további tippjeink a Foci világából

Kicsit olyan múlt vs. Jövő érzésem van ezzel a meccsel kapcsolatban. A Puskás egyelőre lefelé süllyed a tabellán, a Debrecen meg bejelentkezett a dobogó alsó fokára. A felcsúti helyszín kiegyenlíti az esélyeket, ebből lehet egy pörgős jó kis meccs, és lehet egy lagymatag semmise is. Hozzám most ez utóbbi áll közelebb!

2026.03. 22. NB1: Kisvárda - FTC
Véget ért az európai szereplés, jöhet a tavaszi hajrá a bajnoki címért. Remek volt követni a nemzetközi meccseket, több olyan teljesítmény is volt, ami után jó érzés volt magyarnak lenni. A Fradi szurkolók hozzászoktak már ahhoz, hogy minden évben a BL-selejtezőben kezdenek, de ahhoz, hogy ez jövőre is így legyen, meg kell nyerni a bajnokságot! Ez pedig nagyon nem lesz könnyű feladat. Mindjárt elsőnek várja a gárdát a Kisvárda és a meccs hangulata nem a leánynevelő intézetek légkörét fogja idézni. Sokkal inkább a kanadai favágó bajnokságét!

Ránéztem a szorzókra és ritkán látni ilyet! A Győr nem Diósgyőr, még ha egyeznek is a betűk. Magabiztos fogás várható!
Ránéztem a szorzókra és ritkán látni ilyet! A Győr nem Diósgyőr, még ha egyeznek is a betűk. Magabiztos fogás várható!