2022.09. 11.

OTP Bank Liga: ZTE – Puskás Akadémia (Tovább robog a holland-Zete?)

OTP Bank Liga: ZTE – Puskás Akadémia (Tovább robog a holland-Zete?)

Vasárnap három mérkőzést rebdeznek az OTP Bank Ligában, ezek egyike a Puskás Akadémia zalaegerszegi fellépése. Az elmúlt években ha ránéztünk erre a párosításra, a fix kettő jutott eszünkbe, na jó, esetleg az X2, mert ez volt a reális. De idén, a zalaiak eddigi fellépéseinek fényében már egészen más a helyzet.

  • A felcsúti alakulat sem azt nyújtja, amit tud. Azt gondolom, itt is érik az edzőváltás, mert Hornyák Zsolt bár mindent megtesz és nagyon őszintén nyilatkozik is, de az eredmények nem annyira jönnek. Négy döntetlent játszottak, ezeknek a remiknek a felét le kellett volna hozni győzelemmel. Pedig a játékosállomány nagyon jó! A második legjobb a Fradi mögött. Zahedi egy kis fejmosás után elkezdett játszani és gólt is szerezett már. A tudása alapján ő kiemelkedik az NB1-ből, fontos lenne, hogy a jó teljesítménye megmaradjon. Vele a Felcsút variációs lehetősége megnő és ha a többi papíron kiváló játékos felnőne a feladathoz, akkor megint elkezdene nyerni a Puskás. Ez minden bizonnyal el is jön. Hogy Hornyákkal vagy mással, az kérdés még, de az tény, hogy egy ekkora előnyt, amit már most adtak a Kisvárdának, talán már sok lesz. Bár még messze a vége nagyon. Ma egy nagyon nehéz meccs vár rájuk, hiszen Zalaegerszegre mennek, ahol a Moniz-legények két meccsen kilenc gólt lőttek az elmúlt héten.
  • Ami Zala-megye székhelyén folyik, arról csak a legmagasabb szinten lehet beszélni! Ricardo Moniz azt az ellentmondást nem tűrő támadófocit játszatja legényeivel, ami eddig Magyarországon nem nagyon volt jelen! Ráadáasul bízik a fiatalokban, akik meg is hálálják ezt a bizalmat. És nem csak támadásban jók, hanem a védekezésben is agresszívek! A megszerzett labdákat két-három érintéssel hozzák föl és lefocizzák az ellenfeleket! Jó nézni ezt a csapatot és nagyon kell a magyar labdarúgásnak. Persze a keret még messze nem az igazi. Lesz minden játékosnak hullámvölgye és ha kimaradnak azok, akik ezeken a meccseken húzták a csapatot, nem biztos, hogy a helyettesek tudják hozni ugyanazt a szintet. Mindenesetre a Zetét a bajnokság elején a kiesés elleni harcra tartottam alkalmasnak. Megkövetem magam, ez nem így van. Nem lesznek kiesési gondjaik. Tajti Mátyás és Gergényi Bence az a két név akik a maximumot hozták eddig és egészen elképesztő szinten játszottak. Mezőkövesden 5-0-ás győzelemmel buktattak edzőt és ma a Puskás ellen is van esélyük, de ma nagyon nehéz feladatuk lesz! Kérdés, hogy mi lesz ha egy vereség elviszi az önbizalmat? Monizéknak ez a legfontosabb feladatuk, hogy mindig szinten tudják tartani ezt a morális erőt.

A Zetében bízom, ők nem fognak meginogni, ugyanazt fogják letenni a pályára, mint eddig. Ha a Puskás felnő a feladathoz, akkor a kreatív és minőségi támadóival be fog találni és lesz egy jó kis overes meccs.

tipp
ZTE - Puskás Akadémia
Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1.75 | (8/10)

kapcsolódó meccs

ZTE - Puskás Akadémia

2022. 09. 11. 15:00 | NB I Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Zúzó 2022-09-11 14:56:22
Tegnap reggel bet365-ön zetére odds 3.50 volt, ma reggel 2.90, most 2.37... :) Nagyon pakolják a Zalaegerszegre a pénzt.

további tippjeink a Foci világából

A Tottenham elleni bosszantó vereség után a Fradi ma Pakson lép pályára. A tavalyi szezonban nem egy alkalommal tört borsot a zöld-fehérek orra alá Bognár György csapata. Vajon így lesz ez most is?
A Tottenham elleni bosszantó vereség után a Fradi ma Pakson lép pályára. A tavalyi szezonban nem egy alkalommal tört borsot a zöld-fehérek orra alá Bognár György csapata. Vajon így lesz ez most is?
A Zalaegerszeg számára láthatóan a kiesés elleni harccal telik el az idei szezon. Márton Gábor egységes, harcos gárdát épített fel, de nagyon hiányzik egy olyan góllövő csatár, mint tavaly volt Antonio Mance. Az Újpest pedig épül-szépül és egyre jobb lesz.

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van. Ahogyan néhány éve már, úgy ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!