2018.07. 21.

Újonc vizitál a bajnoknál

Újonc vizitál a bajnoknál

A Vidi már játszott két tétmeccset, ezeken nem voltak meggyőzőek a piros-kékek. Ma az újonc Kisvárda érkezik Felcsútra...

Mol Vidi - Kisvárda
Tipp 1.: (0-1) 1! (1.70 - tippmixpro)
Tipp 2.: +2.5! (1.65 - tippmixpro)

  • A fehérváriak június elején bajnoki aranyat ünnepelhettek, céljuk pedig nem más az idei kiírásra, mint a címvédés. A keret egyben maradt, a szakmai stábban sem történt változás, így minden adott ahhoz, hogy a piros-kékek idén is jól szerepeljenek. Ehhez képest a BL-selejtezőben Stopiráék tűzforró pillanatokat éltek át a luxemburgi Dudelange ellen. Az idegenbeli 1-1 után itthon 2-1-re sikerült ugyan lehozni a meccset, de a végén bőven volt izgulni valójuk a Videoton drukkereinek. A következő körben a Ludogorec lesz a magyar bajnok ellenfele, szerdán idegenben kell pályára lépniük Lazovicéknak. Elképzelhető, hogy egy-két helyen változtat az összeállításon a vezetőedző, de magyar szinten így is elképesztő mély a bajnok kerete.
  • A Kisvárda az MTK mögött jutott fel másodikként az NBI-be, és a nyáron bizony rendesen átalakult a keleti együttes kerete. Brazil és ukrán játékosok érkeztek a klubhoz - volt olyan felkészülési meccse a brigádnak, amelyen két magyar futballista jutott szóhoz. Igazi sötét ló az újonc, azért azt kellő szkpticizmussal kezeljük, hogy a sok, nem fiatal légiós miként tud majd igazi csapatként funkcionálni a jövőben...
  • A két gárda közül a Videoton egyértelműen a favorit, és a kisvárdaiak nem is tudják majd megnehezíteni Viníciusék dolgát. A hendis hazai mellett érdemes egy másik szelvényen betámadni a gólokat is, mert a +2.5-ben is szépen van érték.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tibcsi68 2018-07-21 16:50:10
A Kisvárda előbb-utóbb Ukrán csapat lesz, Révész nem szereti a magyar focistákat, de ezt nyíltan fel is vállalja.
Az akadémiája is tele van ukránokkal...
sasha27 2018-07-21 16:24:15
Barankutya....honvéd gólt lő ollinért mehet megint?
Szoki 2018-07-21 16:17:05
MOL Vidi. Vicc ami ebben az országban folyik. Puskás Akadémia akadémista nélkül.Meg mészáros lőrinc új mezz márkája. Eszem megáll.

további tippjeink a Foci világából

A téli szünet előtti utolsó fordulóban a 4. helyen álló Debrecen hazai körülmények között fogadja a 6. helyezett Kisvárda csapatát. Kelet-magyarországi összecsapásról van szó, így motivált csapatokat láthatunk majd.

Újpesten megérkezett Dárdai Pál! Ő lesz a klub sportigazgatója, otthagyta ezért a munkáért a Herthát és Berlint. Ma pedig meglehet a sima győzelem is, hiszen az utolsó helyezett Kazincbarcika érkezik a Megyeri útra.

Kicsi, sárga, savanyú, de a miénk és így szeretjük, ahogy van.Ismét nyereményjátékot indítunk az NB1-es szezonra, pont ugyanazokkal a szabályokkal, mint tavaly. Minden egyes fordulóra kell tippelni, a szezon végén az első három helyezett nyer. A részleteket kattintás után!