2026.07. 18.

Molde - SK Brann: Akár jó meccs is lehet az Aker stadionban!

Molde - SK Brann: Akár jó meccs is lehet az Aker stadionban!

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Molde hazai pályán fogadja a Brannt az Aker Stadionban, ahol mindkét csapat fontos pontokért harcol majd!

Molde - SK Brann
2026. július 18., szombat,18:00
Labdarúgás - Norvég bajnokság

Tények:

  • A Molde új edzővel, Sindre Tjelmeland irányításával próbál egyenesbe jönni, aki május végén vette át a csapatot, és felemás eredményekkel kezdte munkáját. A bajnokságban jelenleg az ötödik helyen állnak 20 ponttal, két ponttal lemaradva a negyedik helyezett mögött.
  • 2-2-es döntetlent játszottak a kiesés ellen küzdő Aalesunddal, hazai pályán kifejezetten erősek, az utolsó négy tétmérkőzésüket megnyerték, és ebben a szezonban csak egyszer botlottak otthon.
  • A felkészülési időszak azonban nem sikerült jól, hiszen 4-1-re kikaptak a Bodö/Glimttől és 2-1-re a Rosenborgtól, bőven van még hová fejlődni.
  • A Brann a kilencedik helyen áll 16 ponttal, és eddig hullámzó teljesítményt nyújtott az idényben. A csapat három vereséggel zárta a szünet előtti időszakot, majd legutóbb 2-1-re legyőzte a Startot.
  • Idegenben azonban komoly gondjaik vannak, az utolsó hat vendégszereplésükből csak egyet nyertek meg, miközben négy vereséget és egy döntetlent jegyeztek, még ha ebben a sorozatban egy 5-0-s győzelem is szerepel az éllovas Tromsö ellen.
  • A csapat számára a közelgő Konferencia Liga-selejtező is befolyásoló tényező lehet!

Hiányzók:
Molde: Mads Kikkenborg, Fredrik Kristensen Dahl
Brann: Eggert Gudmundsson, Sakarias Opsahl, Nana Boakye

Következtetés:
A Molde hazai pályán stabilabb teljesítményt nyújt, míg a Brann nyomást fog gyakorolni a verhetőnek gondolt hazaiakra, így lüktető, jó mérkőzést várhatunk, hazai győzelemmel és gólokkal.

FIGYELEM! Egészen elképesztő, akár 100.000 forint értékű első befizetői bónusz a VEGAS.HU-nál! Kattints IDE és regisztrálj, hogy ki tudd használni az egyedülálló lehetőséget! 

FIGYELEM! Háromszintes üdvözlőbónusz, akár 120.000 forint értékben a TIPPMIXPRÓn! Regisztrálj, hogy hozzáférj a bónuszodhoz! 

tipp
Molde - SK Brann
Molde nyer és több, mint 2,5 gól a meccsen | 2.75 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Az FC Barcelona támadója, Raphinha 3 mérkőzésen 5 gólt szerzett a La Liga 2026/27-es kiírásában. Senki másnak nincs több találta a spanyol élvonalban. A fogadóirodák azonban ehhez képest nagyon alulértékelik a katalánok első számú gólfelelősét, aki talán élete legjobb formáját futja. Legalábbis erre utalnak az újabb találatára kínált szorzók. Márpedig mi úgy véljük, hogy a brazil a Valencia foghíjas védelmének is komoly problémákat okozhat a ma délutáni bajnokin.

Annyira kaotikusan indult az NB1, hogy ha meg kellene neveznem egy csapatot a Ferencváros mellett, aki jó eséllyel a dobogón végezhet, az most a Vasas lenne és a Paks. Efrain Juarez csapatát megrángatták csütörtökön, ma javítania kellene a Honvéd ellen!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com