2019.03. 18.

Bundesliga 3: Rostock - Hallescher FC

Bundesliga 3: Rostock - Hallescher FC

A Wehen tegnapi győzelmének, illetve a múlt heti vereségnek, köszönhetően  némi eredménykényszer került a vendégek vállára, hisz jelenleg lekerültek a dobogóról, de természetesen egy mai  sikerrel visszakerülhetnének oda, ráadásul a következő fordulóban éppen a wiesbadenieket fogadják.

LABDARÚGÁS, BUNDESLIGA 3.
2019.03.18. 19:00
ROSTOCK - HALLESCHER FC

  • Thorsten Ziegner együttese ezúttal ahhoz a Rostockhoz látogat, akik remek formába kerültek az elmúlt hetekben, az utolsó hat játéknapon négy meccset is nyertek, mondhatni Jens Härtel januári kinevezése jól sült el. Ezúttal sérülés miatt Marco Königsre biztosan nem számíthat a szakvezetés, a 29 éves támadónak eddig öt találata van, a másik Hansa hiányzó pedig a középpályás Evseev lehet, aki viszont már hónapok óta a gyengélkedőt erősíti. A vendégeknél gyakorlatilag mindenki bevethető, nincs eltiltott sem, sérüléssel is csak a 17 esztendős Henschel bajlódik.
  • Meglehetősen udvariatlan vendégnek számít a Hallescher együttese, jelenleg a harmadik legerősebb idegenbeli mérlegük nekik van, a 8-2-4-es számsor önmagáért beszél. Viszonylag egy hosszú negatív sorozatot szakíthatnak meg a vendégek, ha ma nyernek, ugyanis lassan 5 éve nem nyertek Rostockban, ráadásul az egymás elleni hat összecsapásukból, pályaválasztàstól függetlenül 5-öt elveszítettek, így éppen itt az ideje ennek a mérlegnek a formázására. 

TIPP: Nincs fogadás döntetlenre, Hallescher FC (1X2) - Odds: 1,90.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Nem is lehetne nagyobb az osztálykülönbség kedd este a Volksparkstadionban, ahol az ötödik vonalbeli – tehát amatőr – HEBC Hamburg 20.45 órakor fogadja a Bundesliga egyik legjobbját, a Borussia Dortmundot a Német Kupa első fordulójában. Németország futballtörténetének egyik legmegdöbbentőbb eredménye lenne, ha nem vendéggyőzelem születne a két csapat első egymás elleni összecsapásán. Gyakorlatilag csak a különbség a kérdés.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Kezdődik a Bundesliga idéyne is, így már minden topbajnokság zakatol majd. Az első fordulóban a Freiburg hazai környezetben fogadja a Werder Bremen csapatát.

A Borussia Dortmund vezetőedzője, Niko Kovac néhány napja nyilvánosan is megerősítette, hogy Serhou Guirassy csapata első számú, érinthetetlen csatára. Erre azért volt szükség, mert a guineai támadót kritikák érték, amiért nem szerzett gólt, sőt, még csak kapura sem lőtt egy hete, a Bayern München elleni Szuperkupa-döntőben. A német élvonal egyik legjobb centere – aki 33 mérkőzésen 17 gólt szerzett a Bundesliga 2025/26-os kiírásában – alighanem ég a vágytól, hogy bizonyítson trénerének és persze kritikusainak is. Ma este, a 18.30-kor kezdődő Hamburg elleni hazai bajnokin megteheti ezt.