2026.01. 10.

A Nap Tippje: Bayer Leverkusen – Stuttgart

A Nap Tippje: Bayer Leverkusen – Stuttgart

A Bundesliga mai játéknapján a Bayer Leverkusen hazai körülményke között fogadja a Stuttgart csapatát. Mindkét csapat a Bajnokok Ligáját célozta be, így minden pontra kiemelt szükség van.

  • A Leverkusen 29 ponttal, egy RB Leipzig elleni 3–1-es győzelmet követően várja a folytatást, ám helyzete korántsem megnyugtató, hiszen a tabellán rendkívül szoros a mezőny: mindössze négy pont választja el a hetedik helytől, miközben a második pozíció is csupán három pontra van. Kasper Hjulmand irányítása alatt a Leverkusen hárommeccses veretlenségi sorozattal érkezik, és az elmúlt három találkozón hét gólt szerzett, ami jelentős javulás az azt megelőző időszakhoz képest, még úgy is, hogy az utóbbi öt bajnokin csak egyszer maradt érintetlen a védelme. Hazai pályán kifejezetten stabil képet mutat, hiszen nyolc bajnokiból ötöt megnyert a BayArenában, mindössze két vereség mellett. A hazaiak kerete támadófronton nem ideális összetételben készül a mérkőzésre, mivel bal oldali szélsőjük, Eliesse Ben Seghir, az irányító szerepkörben bevethető Ibrahim Maza, valamint a mindössze 19 éves csatár, Christian Kofane is az Afrika-kupán szerepel. További bizonytalansági tényezőt jelent, hogy a jobb oldalon bevethető Ernest Poku játéka kérdéses, miközben Exequiel Palacios egy lágyéksérülésből lábadozik, így az ő visszatérése is befolyásolhatja a középpálya összetételét.
  • A Stuttgart 26 ponttal, hatodik helyen áll, és legutóbb gól nélküli döntetlent játszott a Hoffenheim ellen, ami jól illeszkedik a közelmúlt eredményei közé. Az elmúlt öt bajnokin négyszer nem tudott nyerni, ebből két vereség született. Ez idő alatt nyolc gólt szerzett és tízet kapott, ugyanakkor két egymást követő mérkőzésen is megőrizte kapuja érintetlenségét. Sebastian Hoeness csapata idegenben viszont kifejezetten eredményesnek bizonyult, hiszen az utolsó négy vendégfellépéséből hármat megnyert, és az elmúlt öt idegenbeli mérkőzésen csupán egyszer kapott ki. Nagyon sok a sérült, különösen a védelemben! Dan-Axel Zagadou, Finn Jeltsch és Luca Jaquez is sérülés miatt nem bevethető, míg Ameen Al Dakhil szereplése betegség okán kérdéses. Előrébb sem kedvezőbb a helyzet: a kölcsönben szereplő Bilal El Khannouss az Afrika-kupán vesz részt, Noah Darvich izomsérüléssel hiányzik, Lazar Jovanovic hátproblémákkal küzd, Jovan Milosevic pedig kéztörést szenvedett, ami jelentősen szűkíti Sebastian Hoeness variációs lehetőségeit. A hazai pályán stabil Leverkusen és az idegenben kifejezetten veszélyes Stuttgart találkozója szoros mérkőzést ígér, de a forma, és a Stuttgart rengeteg hiányzója miatt a hazaiak esélyesebbek! A tipp 1X és a rengeteg hiányzó miatt, a Leverkusennél kifejezetten a legjobb támadók nincsenek a csapatnál, kevesebb, mint 3,5 gól várható!

 

👉 Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen! 

👉 Támogass minket a Donably-n!

tipp
Bayer Leverkusen – Stuttgart
1X és kevesebb, mint 3,5 gól a mérkőzésen | 2.25 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
deseo 2026-01-10 17:59:14
...

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.01.10. 18:30
Leverkusen - VfB Stuttgart
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.45 1 - 4
2026.01.10. 18:45
Tottenham - Aston Villa
Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést
Nem
1.25 1 - 2
2026.01.10. 18:30
Girona - Osasuna
1X2
Girona
2.14 1 - 0
2026.01.10. 18:00
Roma - Sassuolo
1X2
Roma
1.54 2 - 0
Eredő odds 5.98
Tét 100
Nyeremény 598
eden12 2026-01-10 17:49:37
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.01.10. 18:30
Leverkusen - VfB Stuttgart
1X2 + Mindkét csapat szerez gólt
Döntetlen és igen
4.25 1 - 4
Tét 400
Kihagyott nyeremény 1700
eden12 2026-01-10 17:48:50
✌️

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.01.10. 18:30
Leverkusen - VfB Stuttgart
Mindkét csapat szerez gólt
Igen
1.46 1 - 4
Tét 1000
Nyeremény 1460

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egyaránt a középmezőnyben tanyázó Köln és Wolfsburg péntek este olyan rangadót vív a RheinEnergieSTADION-ban, ahol egy vereség könnyen a kiesőzóna felé sodorhatja a vesztest.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egyaránt a középmezőnyben tanyázó Köln és Wolfsburg péntek este olyan rangadót vív a RheinEnergieSTADION-ban, ahol egy vereség könnyen a kiesőzóna felé sodorhatja a vesztest.
A kiesőzónához közelít a Werder, amely rég nyert meccset. Mai ellenfele szárnyal, már a dobogón tanyázik. Kombi tippel érkezünk!
A kiesőzónához közelít a Werder, amely rég nyert meccset. Mai ellenfele szárnyal, már a dobogón tanyázik. Kombi tippel érkezünk!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Bundesliga mai találkozóján az európai helyekért kapaszkodó Union Berlin és a második helyét védeni igyekvő Borussia Dortmund meccsel egymással. Az Union sokat kap, a Dortmund sokat rúg, így szórakoztató meccs várható Berlinben.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Bundesliga mai találkozóján az európai helyekért kapaszkodó Union Berlin és a második helyét védeni igyekvő Borussia Dortmund meccsel egymással. Az Union sokat kap, a Dortmund sokat rúg, így szórakoztató meccs várható Berlinben.