A Stuttgart hazai pályán fogadja a kiesés elől menekülő Heidenheim csapatát. A szezon végéhez közeledve mindkét félnek égető szüksége van a pontokra, a hazaiak célja a stabil középmezőny megőrzése, miközben a vendégek számára ez akár sorsdöntő találkozó is lehet. Akciódús, remek mérkőzésre van kilátás!
- A Heidenheim a Bundesliga 16. helyén áll, ami osztályozót jelent a másodosztályból érkező harmadik helyezettel szemben. A gárda célja, minimum ennek a pozíciónak a megőrzése. Mögöttük a Bochum két pont hátrányban, előttük a Hoffenheim már nyolcpontos előnnyel menekül. A Heindenheimnek ma mindenképpen pontot-pontokat kellene szereznie Stuttgartban. A legutóbbi három bajnokijukat zsinórban elvesztették, és már három meccs óta nem szereztek gólt, miközben nyolcat kaptak. A Bayern elleni 4–0-s vereség során már az első félidőben háromszor kapituláltak, és csupán két kísérletük volt mezőnyből, ezek közül is csak egy érkezett a tizenhatoson belülről. A szezon során gyenge formát mutatnak (az utóbbi 23 mérkőzésből csak hármat nyertek meg, 15-öt elvesztettek), idegenben meglepően stabilabbak. A legutóbbi öt vendégjátékukból csak egyet veszítettek el, kétszer nyertek és kétszer ikszeltek. A támadósor azonban továbbra is vérszegény, hiszen Zivzivadze és Honsak még nem bevethetőek.
- A Stuttgart jelenleg a Bundesliga 11. helyén áll 41 ponttal, legutóbbi mérkőzésükön emlékezetes 4–4-es döntetlent játszottak az Union Berlin ellen. A góltermés továbbra is kiemelkedő, az elmúlt négy találkozón 12-szer találtak be, ami megegyezik az ezt megelőző kilenc meccsükkel. Hoeness csapata azonban hazai környezetben messze nem verhetetlen, az utóbbi nyolc hazai bajnokijukból hatot elveszítettek. A védelem továbbra is hiányos, hiszen Josha Vagnoman és Dan-Axel Zagadou sérültek, így lesz lehetőség az életéért küzdő Heidenheim számára. El Bilal Toure továbbra is sérült a Stuttgartban.
- Bár a Stuttgart hazai pályán meglehetősen kiszámíthatatlan, a Heidenheim utóbbi hetekben mutatott teljesítménye alapján a hazaiak joggal számítanak esélyesebbnek. A vendégek támadójátéka teljesen visszaesett, három meccse gólképtelenek, védekezésük pedig szétesett, míg a Stuttgart formába lendült támadósora a legutóbbi négy meccsen 12 gólt szerzett. Bár a hazaiak védelme sem hibátlan, és akár kapott gól is benne van a pakliban, az erőviszonyok és a forma alapján várhatóan a Stuttgart irányítja majd a játékot, és kihasználja Heidenheim védekezési hibáit. A legvalószínűbb forgatókönyv a hazai győzelem, többgólos mérkőzésen legalább 7 szöglettel!

TUDTAD, HOGY A TIPPLAPPAL ISMÉT 5000 FORINTOS FELTÖLTÉST KAPHATSZ? KATTINTS ÉS MEGTUDOD!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!