friss 1 órája

A Nap Tippje: Union Berlin - Borussia Dortmund

A Nap Tippje: Union Berlin - Borussia Dortmund

A Dormund komoly motivációval lép ma pályára a Bundesligában, hiszen egy győzelemmel megelőzné a Bundesliga élén álló Freiburgot. Az Union Berlin hazai pályán megnehezítheti a sárga-feketék dolgát, de a minőségi különbség nagy. Lássuk részleteiben!

  • A berlini együttes borzalmasan kezdte a szezont, az első négy bajnokiján három vereséget szenvedett, és mindössze egy pontot szerzett, ám az Elversberg elleni 1–0-s sikerrel végre megszerezte első győzelmét. Livan Burcu késői találata három pontot ért, a csapat pedig a feljutó ellen a védekezésben is javulást mutatott, hiszen amíg korábban 17 gólt is beszedett, az Elversberg ellen kapott gól nélkül zárta a találkozót! Az Union így a 16. helyre lépett előre, és hazai pályán különösen veszélyes lehet, hiszen ebben a szezonban mind az öt gólját saját közönsége előtt szerezte. A mai meccsen hazai pályán nem állhat be védekezni, az katasztrófa lenne, bátor támadójátékkal fel kell venni a harcot a Dortunddal szemben, az a hozzállás minimum gólt eredményez majd. Sajnos nagyon sok a sérült, Emmanuel Latte Lath, Andrej Ilic, Josip Juranovic, Stanley Nsoki, Andrik Markgraf maródiak, így a berlini gárdánál ez mindenképp gondot jelent majd!
  • A Dortmund nagyon jól kezdte a bajnokságot! A gárda jelenleg négy győzelemmel és egy döntetlennel áll, legutóbb azonban kétgólos előnyről engedte ki a kezéből a győzelmet a Werder Bremen ellen, amely a hajrában egyenlített. A hétközi Bajnokok Ligája-mérkőzés sem sikerült jobban a dortmundiaknak, akik Norvégiában 1–0-ra kikaptak a Bodö/Glimttől. A bajnokságban Niko Kovac együttese 13 ponttal áll a Freiburg mellett, a Bremen-elleni pontvesztés után fontos lenne a győzelem. Ráadásul hátrafelé is tekintgetni kell, hiszen a bivalyerős Bayern München is mindössze két pontra van lemaradva. A vendégcsapatnál is vannak sérültek (Justin Lerma, Giannis Konstantelias, Emre Can kimaradnak), de a helyzet korántsem olyan rossz, mint az Union esetében!
  • Az Union első idénybeli sikere önbizalmat adhat, és gólt jelenthet, a hazaiaknak, de sérültek nagy száma miatt és a Dortmund nagyobb ereje miatt, egy szoros mérkőzésen a vendégcsapat arathat győzelmet.

100% BEFIZETÉSI BÓNUSZ és 3000 Ft értékű INGYENES FOGADÁS ütheti a markod, ha most regisztrálsz a Tippmixpróra!

tipp
Union Berlin - Borussia Dortmund
Dortmund nyer és több, mint 2,5 gól a meccsen | 2.08 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Bundesliga mai játéknapján a Stuttgart a javuló formát mutató Hamburger SV vendége lesz és a Volksparkstadionban folytathatja győzelmi sorozatát!

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Bundesliga hatodik fordulójában két-, egyaránt győzelmi kényszerben lévő gárda találkozik Frankfurtban.

A rekordbajnok a lipcseieket fogadja szombat este.
A rekordbajnok a lipcseieket fogadja szombat este.