2018.11. 23.

Bundesliga 2: gólözön a Magdeburg fürthi vendégjátékán?

Bundesliga 2: gólözön a Magdeburg fürthi vendégjátékán?

Damir Buric zöldmezes alakulata az elmúlt fordulóban beleszaladt egy komolyabb verésbe Berlinben, amit most otthon kijavítanának a kieső helyen tanyàzó Magdeburg ellen.

LABDARÚGÁS, BUNDESLIGA 2.
2018.11.23. 18:30
FÜRTH - MAGDEBURG

  • A 8. Fürth jelenleg 13 forduló után 5-5-3-as mérleggel bír, ugyanannyi gólt szereztek, mint kaptak, szám szerint 18-at, s nem mellesleg otthon még veretlenek. A vendégeknél már más a helyzet, hisz ahogyan említettem a vörös zóna aktív részesei, mindössze egyetlen győzelmük van a szezonban  még szeptember 30.-án a Sandhausen vendégeként tudtak diadalmaskodni. Nagy lehetett az eredménytelenség miatti frusztráltság, az utolsó négy bajnokijukból (4 vesztes bajnoki) kétszer is piros lapot kaptak, s ahogy az ilyenkor szokott lenni, a hosszú válogatott szünet éppen alkalmas volt rá hogy edzőt cseréljenek. A korábbi Vasas tréner, Michael Oenning már a Magdeburg szakvezetője.  Az természetes, hogy ilyenkor érkezik egy új impulzus a csapat öltözőjébe, s ez akár komoly veszélyt is jelenthet a Fürth számára, hisz a bizonyítási vágy sok mindenre képes.
  • A vendéglátóknál Sauer eltiltás, míg Wittek sérülés miatt hagyhatja ki a találkozót, bár utóbbi még kérdéses, mindenesetre a védelmüknek ez komoly veszteség lehet, elől viszont a hét gólos Daniel Keita-Ruel ott lehet a kezdőben.  A másik oldalon Ignjovski, valamint Preisinger kínlódik sérüléssel, vélhetően rájuk nem számíthat az új szakvezető, aki vélhetően tovább viszi a három belső-védős rendszert, de ilyenkor mindig csak találgatni lehet, hogy az első meccsen  mennyire formálja át a hadrendet.
  • Mindenesetre szerintem a liga második leggyengébb védelmével lesz dolga bőven, s ezzel már az első bajnokin szembesülhet, a Fürth nagyon stabil otthon, s képes lehet otthon tartani mindhárom pontot ami jelenleg duplázót érhet, de a gólos fogadóknak hasonlóan magas szorzóért a 2,5 over is jól jöhet, hisz a Magdeburg játékosokat a lelkesedés lehet elviszi, s a nagy rohanásnak egy sok-találatos meccs lehet a vége. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egy igazi gólparádé várható ma Münchenben, ahol a bajoroknak minden pont számít a bajnoki címért folytatott küzdelemben, miközben Hoffenheim igyekszik folytatni remek idegenbeli sorozatát.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Eintracht Frankfurt az idény során hullámzóan teljesítő Union Berlin otthonában lép pályára a Bundesligában.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egyaránt a középmezőnyben tanyázó Köln és Wolfsburg péntek este olyan rangadót vív a RheinEnergieSTADION-ban, ahol egy vereség könnyen a kiesőzóna felé sodorhatja a vesztest.