2019.02. 10.

Bundesliga: Bremen – Augsburg

Talán a brémaiak lehetnek fáradtabbak a Dortmund elleni túlórás ütközet miatt, no de az egy nappal több pihenő lehetséges, hogy kompenzálhat valamit. A kiesés ellen menekülő Augsburg ezúttal a Weser stadionban gyűjtené tovább a kiesés elleni harcban oly fontos pontokat. Mindkét gárda pályára lépett a kupában, a hazaiak kedden, míg a vendégek szerdán, és mindketten sikerrel vették az akadályt. 

LABDARÚGÁS, BUNDESLIGA 1.
2019.02.10. 15:30
BREMEN - AUGSBURG

  • Bremen. Florian Kohfeldt hihetetlenül megszervezte a Werder szerkezetét Dortmundban, amit Favre is elismert, de a tehetséges szakember rátermettsége már korábban is kirajzolódott. A kezdőcsapat összeállításánál bizonyára közrejátszik majd a kupameccs, illetve egy-két ember formahanyatlása is. Mindenesetre elől Rashica elől egyre biztosabb pont, a koszovói támadó jól cselez, remek a rúgótechnikája, mindenképpen rászolgált arra, hogy egyre többször kap lehetőséget. A védelemben a szokásos kérdés van érvényben ma is, tehát Veljkovic maradhat ki a tengelyből, míg a középpályán Klaassen, illetve M. Eggestein helye tűnik a legbiztosabbnak. Hazai környezetben három vereségük van ebben a szezonban, viszont a legutóbbi három Weser parti ütközetet győztesen hozták le. Minden otthoni találkozójukon szereztek gólt, és egy kivételével mindegyiken kaptak is, esetükben a gólerős ütközet idén gyakorta előirányzott. 
  • Augsburg. Nyerni tudtak hazai pályán az elmúlt fordulóban, ami a veszély zóna közelsége miatt rendkívül lényeges volt a számukra. Két gyors büntetővel húztak el a Mainz ellen, majd a Kiel elleni kupameccsen a hajrában szerezték a győztes találatot. Finnbogason sérülése okoz némi problémát a kezdőcsapat összeállításánál, az izlandi szerdán nem lépett pályára, Gregoritsch volt a nyerőember szokás szerint. Ha az izlandi nem vállalja a játékot, akkor Cordova lehet feltolt kilences, de a védelemben is akadnak sérültek. Idegenben eddig 2--2-6-os a mérlegük, jelenleg a 18 pontjukkal a 15. helyen tanyáznak, mindössze három ponttal előzik meg a Stuttgartot. Vélhetően egy bátor játékot vállalhatnak fel a pontszerzés érdekében, ez ellen a Bremen ellen semmi esetre sem jó taktika a kapu elé történő beágyazás. 

A korábbi meccseiken is a gólok játszották a főszerepet, az elmúlt 10 egymás elleni Bundesliga meccsükön hiány nélkül  megvolt a minimum három találat, és egy kivételével mindig volt gólváltás is. 

TIPP:Több, mint 2,5 (Gólszám 2,5) - Odds: 1,60

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A német bajnokság Bayern nélküli rangadóján találkozik a két legutóbbi bajnok (Bayernt leszámítva).
A német bajnokság Bayern nélküli rangadóján találkozik a két legutóbbi bajnok (Bayernt leszámítva).
Régóta nem talált legyőzőre Christian Ilzer együttese, amely ma a szeszélyes Augsburgot fogadja. Van egy tippünk a találkozóra!
Régóta nem talált legyőzőre Christian Ilzer együttese, amely ma a szeszélyes Augsburgot fogadja. Van egy tippünk a találkozóra!
Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!