2018.12. 15.

Bundesliga: Falusi gólok mindkét félidőben

Bundesliga: Falusi gólok mindkét félidőben

Remek meccsre van kilátás a Wirsol Arénában, ahol a tabella második helyén tanyázó Gladbach vendégeskedik. Erős duplázót találtunk a meccsre!

LABDARÚGÁS, BUNDESLIGA 1.
2018.12.15. 15:30
HOFFENHEIM - MÖNCHENGLADBACH

  • Szalaiék letudták a BL csoportkör kötelező kanyarjait, ami után teljes erőbedobással koncentrálhatnak a Bundesligára. Dieter Hecking ennyivel előnyösebb helyzetben van, hisz csapatát a többfrontos küzdelem súlya nem nyomta, ráadásul egy megújuláson is átment a szakember, hisz míg korábban nem volt jellemző rá a taktikai hadrendek cserélgetése, idén többször is remekül váltott. A második helyükben óriási szerepet játszik a hibátlan hazai teljesítményük /még pontot sem veszítettek/, illetve a csapategységen kívül több egyéni extra is, gondolok itt elsősorban Thorgen Hazardra. Vendégként hét meccs után 2-2-3-as a mérlegük, s a legutóbbi lipcsei kirándulásukon meglehetősen visszafogottak, enerváltak voltak a Csikók. Ginter továbbra is hiányozni fog a védelemből, míg a középpályán Hofmann, valamint Zagadou játéka is kérdéses, így hatalmas feladat vár az egykori Hoffenheim játékosra Tobias Stroblra, aki a védelem előtt takarít közvetlen, s megpróbálja nagyon mélyről indítani a támadásokat, illetve a kapitány Stindl is inkább egy sorral hátrébb kaphat szerepet.
  • Nagelsmann csapatában csak benne van egy City elleni ütközet, ami miatt nem gondolnám, hogy a legfrissebbek lesznek,  viszont egy Belfodil-Kramaric-Joelinton trióval elől rendkívül veszélyesek lehetnek még így is. A Dortmund után ez a két társulat szerezte a legtöbb gólt, ráadásul a Hoffenheimnek van a legtöbb kapuralövése is meccsenként, a futómennyiségük is szinte méterre megegyezik, amivel ott vannak a top5-ben. Mindenképpen egy pörgős találkozóra van kilátás, s személy szerint én egy gólokkal tarkított meccsre számítok, ahol még akár egy büntető is kinézőben van, tehát ha valakinek van lehetősége, valahol akkor azt az opciót is megpróbálhatja, s megtriplázhatja az alaptétet. A gólszámra a fogadóirodák is ráéreztek, alaposan levitték az oddsokat, csak példaként az mcsg 1,35 körül mozog, így ha normális szorzót akarunk kapni, akkor a négy gólt (3.5 over) érdemes megrakni, viszont inkább én egy erős dupláért a Hoffenheim mindkét félidőben szerzett találatát favorizálnám. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A regionális északi ligában rendeznek ma egy kihagyhatatlan Norderszedt-Flensburg ütközetet. Fotó: pixabay.com
A regionális északi ligában rendeznek ma egy kihagyhatatlan Norderszedt-Flensburg ütközetet. Fotó: pixabay.com
Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt! Fotó: Pixabay.com

Egyik gárda vállát sem nyomja extra teher, így akár jó kis meccset is vívhatnak egymással! Fotó: pixabay.com
Egyik gárda vállát sem nyomja extra teher, így akár jó kis meccset is vívhatnak egymással! Fotó: pixabay.com