2018.12. 18.

Bundesliga: folytassa Mönchengladbach!

Bundesliga: folytassa Mönchengladbach!

Folytatja-e kiváló hazai teljesítményét a Gladbach, tehetjük fel a kérdést, hisz eddig az összes bajnokijukat megnyerték. Természetesen simán hozhatják ezt is, hisz az újonc Nürnberg elméletileg nem okozhat számukra problémát.

LABDARÚGÁS, BUNDESLIGA 1.
2018.12.18. 18:30
MÖNCHENGLADBACH - NÜRNBERG

  • Azonban ne felejtsük el, hogy Dieter Hecking együttese több sérültet is számol. Ginter már hetek óta hiányzik a védelemből, s most Kramer, Stindl, illetve Raffael sem bevethető,  de Hofmann játéka is kérdéssé vàlt, viszont talán Zakaria már igen, vele stabilabb lehet a középpálya. Az elmúlt idényhez képest pozitív irányban formálódtak sokat a csikók, többek között a szélső-védők előretöréseik, illetve a középpálya magabiztossága nyomás alatt is kiemelkedő.
  • Ettől függetlenül a bennmaradásért küzdő Nürnberget nem lehet félvállról venni, Michael Köllner elsősorban a csapat védekezését próbálja helyreállítani, s vélhetően át is engedik a területet, ami után egy megerősített középpályát rak fel. Lényeges dolog lenne ez, hisz különben átrohannak rajtuk, viszont az egyik lényeges bástya, Behrens továbbra is hiányzik. Elől vélhetően Ishak lesz az egyedüli feltolt támadó, aki a hétvégén csak csereként lépett pályára, eddig ez csak két alkalommal fordult elő.
  • Összességében többfrontos a probléma Nürnbergben, hisz a legtöbb kapott góllal rendelkeznek, s elől sem villognak, idegenben eddig mindössze öt szerzett góllal bírnak, ami három meccsen jött össze. Összességében hatalmas a különbség a két együttes között, úgy a tabellán, mint ahogyan a produkált számokban is, s Plea góllövő cipője is elképzelhető hogy most kerül elő, a francia válogatott támadó az utolsó négy bajnokiján nem tudta az aktuális ellenfél kapuját bevenni. A hazai siker 1,40-es oddsot ér a fogadóirodáknál, ennél már jóval zsírosabb, ha a félidőben is vezetnek (2,00), míg az általam preferált Plea gólja 2,25-ön mozog, úgy gondolom, ezekből érdemes lehet válogatni.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A német bajnokság Bayern nélküli rangadóján találkozik a két legutóbbi bajnok (Bayernt leszámítva).
A német bajnokság Bayern nélküli rangadóján találkozik a két legutóbbi bajnok (Bayernt leszámítva).
Régóta nem talált legyőzőre Christian Ilzer együttese, amely ma a szeszélyes Augsburgot fogadja. Van egy tippünk a találkozóra!
Régóta nem talált legyőzőre Christian Ilzer együttese, amely ma a szeszélyes Augsburgot fogadja. Van egy tippünk a találkozóra!
Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!