2018.12. 16.

Bundesliga: Gólok Frankfurtban!

Bundesliga: Gólok Frankfurtban!

Mindkét gárda csütörtökön egy tét nélküli EL-összecsapáson vett részt, de amíg a Leverekusen egy erősebb rotációt alkalmazott, addig Hütter Rómában egy meglehetősen erős kezdőt küldött ki, s ez akár vissza is üthet mára. Remek tippet hoztunk mára!

LABDARÚGÁS, BUNDESLIGA 1.
2018.12.16. 18:00
E. FRANKFURT - LEVERKUSEN

  • A két utolsó bajnokijukat elveszítették a hazaiak, míg Heiko Herrlich gárdája éppen feljövőben van, az utolsó három Bundesliga fordulóban 7 pontot szereztek, s már a 11. helyen tanyáznak. Volland lehet a kezdő centerük, míg a mögötte lévő vonal összeállításánál a lehetőségek tárháza nyílik meg, talán csak Havertz helye a legbiztosabb, az ő teljesítménye is a leginkább meggyőző. Azonban lényeges kérdés lesz a vendégek részéről, hogy mekkora nyomást tudnak esetleg ráhelyezni a szélekről a hazaiakra, ugyanis annál súlytalanabb lenne az Eintracht, s ez az egyik méregfoguk. Gondolok itt főként Julian Brandt szerepére, aki a  baloldalról indulva veszélyeztethet, s ha hatékony tud maradni, akkor Costa egyre inkább a kapujához közelebb szorul.
  • A másik hazai méregfog viszont egyértelműen  a Haller-Jovic kettős, akik fantasztikusan kiegészítik egymást a mögöttük érkező Rebiccel, azt gondolom, kimondhatjuk nyugodtan, hogy több szempontból meglepték a Bundesligát. Az utolsó hat egymás elleni találkozójukon 19 találat esett, ráadásul, ha abból indulunk ki, hogy a frankfurtiak milyen támadójátékkal állnak elő hétről-hétre,s  ha abból indulok ki, hogy a Leverkusen mennyire motiváltan, s éhesen lép pályára, akkor a gólokban lehet ismét potenciál. A 2,5 over+mcsg kombó 1,75-ös szorzót érhet, érzésem szerint a kimenetel e két együttes tekintetében sokkal képlékenyebb.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egy igazi gólparádé várható ma Münchenben, ahol a bajoroknak minden pont számít a bajnoki címért folytatott küzdelemben, miközben Hoffenheim igyekszik folytatni remek idegenbeli sorozatát.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Eintracht Frankfurt az idény során hullámzóan teljesítő Union Berlin otthonában lép pályára a Bundesligában.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egyaránt a középmezőnyben tanyázó Köln és Wolfsburg péntek este olyan rangadót vív a RheinEnergieSTADION-ban, ahol egy vereség könnyen a kiesőzóna felé sodorhatja a vesztest.