2019.10. 04.

Bundesliga: Mumusát fogaja a Hertha

Bundesliga: Mumusát fogaja a Hertha

Nyolc éve nem verte meg a berlini együttes a Fortunát. Ma a vendégek kissé tartalékosak lesznek, ráadásul Covicék mintha összekapták volna magukat. Mutatjuk, hogy mit várunk az összecsapástól!

Labdarúgás, Bundesliga 1., 2019.10.04. 20:30, Hertha BSC - Düsseldorf

  • Alsóházi együttesek mérkőznek meg ma este a Bundesliga 7. fordulójában. A berliniek beragadtak a rajtnál, az első négy fellépésükön csak egy iksz jött össze, aztán viszont legyűrték a Paderbornt, majd idegenben végezték ki a Köln alakulatát - igaz, itt a mérkőzés nagy részében emberelőnyben futballozhattak a fővárosiak. A brigád eddig az Olimpiai Stadionban egy vereséget és egy sikert tud felmutatni. A keretben egyre kevesebb a hiányzó, Covic mester Plattenhardtra és Maierre nem számíthat. Elől jó eséllyel a rutinos Ibisevic kezd majd.
  • A Fordutna épp fordított tendenciát mutat. Az első körben nyertek a piros-fehérek, azóta viszont csak egy mérkőzésen tudtak pontot szerezni, a többit, igaz, minimális különbséggel, de elbukták. A gárda bevállalja a nyílt focit, ezt támasztja alá statisztikája is: eddig valamennyi fellépésén rúgott és kapott is gólt. Ma lesznek hiányzók, minden csapatrészben.
  • A Hertha jó passzban van, ám azért a kölni 4-0-ból nem szabad kiindulni. A Düsseldorf rendre sok támadást vezet, kontrái veszélyesek, így leginkább a gólváltásban látunk fantáziát.
tipp
Hertha BSC - Düsseldorf
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.55 | (4/10)

kapcsolódó meccs

Hertha BSC - Düsseldorf

2019. 10. 04. 20:30 | Bundesliga 1. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egyaránt a középmezőnyben tanyázó Köln és Wolfsburg péntek este olyan rangadót vív a RheinEnergieSTADION-ban, ahol egy vereség könnyen a kiesőzóna felé sodorhatja a vesztest.

A kiesőzónához közelít a Werder, amely rég nyert meccset. Mai ellenfele szárnyal, már a dobogón tanyázik. Kombi tippel érkezünk!
A kiesőzónához közelít a Werder, amely rég nyert meccset. Mai ellenfele szárnyal, már a dobogón tanyázik. Kombi tippel érkezünk!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Bundesliga mai találkozóján az európai helyekért kapaszkodó Union Berlin és a második helyét védeni igyekvő Borussia Dortmund meccsel egymással. Az Union sokat kap, a Dortmund sokat rúg, így szórakoztató meccs várható Berlinben.