2018.10. 19.

Bundesliga: Tovább menetel az Eintracht az újonc ellen?

Bundesliga: Tovább menetel az Eintracht az újonc ellen?

Elkapta a fonalat az Eintracht a gyengébb kezdés után, az utolsó két bajnokijukat megnyerték, s az EL-ben is fölényes sikert arattak a Lazio ellen. A Bundesliga nyolcadik fordulójának nyitómecsén a Düsseldorfot fogadják. Találtunk néhány remek szorzót!

LABDARÚGÁS, BUNDESLIGA 1.
2018.10.19. 20:30
E. FRANKFURT - DÜSSELDORF

  • A válogatott pihenő alatt játszottak egy felkészülési meccset is a jóval alacsonyabb osztályban szereplő Hanau 93 ellen, amit 13-0-ra nyertek meg, edzés helyett tökéletes volt, mondták utána. Ezek után azt gondolom, joggal gondolhatják a frankfurti fanatikusok, hogy az újonc ellen kötelező otthon tartani mindhárom pontot, már csak azért is mert a Fortuna egyáltalán nincs top formában, az utolsó három bajnokijukat elveszítették, s már a kieső zóna aktív tagjának számítanak. A dobogó már csak négy pontra van a hazaiaktól, kell-e ennél komolyabb motiváció, mondhatjuk, s valóban nehéz lenne indokot találni rá, hogy miért nem ők az esélyesek még Rebic nélkül is, aki az eltiltását tölti, míg a mexikói Calcedo továbbra is sérült.
  • Az elmúlt hetekben a támadójátékuk rengeteget fejlődött, az eddig szerzett 12 góljukból hatot a legutóbbi két játéknapon szereztek, s vélhetően most is a már bevált 3-5-2-vel próbálkoznak, a csatársorban Haller lehet a kezdő Jovic mellett, illetve a legutóbb csereként pályára lépő Gacinovic most ott lehet a gyepen mikor elhangzik a kezdősípszó. A Hoffenheim elleni győzelmük során Kosticot lecserélték sérülés miatt, de ma már játszhat, s ez lényeges a szerkezetükben, hisz ő a balon, míg Da Costa a jobbon játszhat majd kulcsszerepet. Rengeteget futottak, sokat szereltek, s sok párharcot nyertek meg az oldalukon, igaz a passzpontosságban nem emelkedtek ki.
  • Nem kizárt, hogy hasonló hadrenddel készülnek majd a vendégek is, és azért Zimmermann a jobb oldalon okozhat fejtörést, idén a csapata egyik legkiegyensúlyozottabb teljesítményét adja elő. Utoljára a F95 Frankfurtban  1980-ban tudott nyerni, egyébként eddig 44 alkalommal találkoztak egymással, s a sasok ebből 22 alkalommal diadalmaskodtak. A mostani győzelmüket a fogadóirodák átlagosan 1,70 körüli szorzóért mérik, de vélhetően nem lesz könnyű dolga a vendéglátóknak, hisz az egyik pontba nagyon fog kapaszkodni a vendégcsapat vélhetően egy defenzív taktikával. Ugyanakkor a bàtraknak szóba jöhet még az egy gólos frankfurti siker is 3,60-ért.

A várható kezdőcsapatok : 

Frankfurt: Trapp, Da Costa, Abraham (c), Russ, N'Dicka, Fernandes, De Guzman, Gacinovic, Kostic, Jovic, Haller

Fortuna: Rensing, Ayhan, Bodzek (c), Kaminski,  Morales, Sobottka, Zimmermann, Barkok, Raman, Zimmer, Hennings

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A regionális északi ligában rendeznek ma egy kihagyhatatlan Norderszedt-Flensburg ütközetet. Fotó: pixabay.com
A regionális északi ligában rendeznek ma egy kihagyhatatlan Norderszedt-Flensburg ütközetet. Fotó: pixabay.com
Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt! Fotó: Pixabay.com

Egyik gárda vállát sem nyomja extra teher, így akár jó kis meccset is vívhatnak egymással! Fotó: pixabay.com
Egyik gárda vállát sem nyomja extra teher, így akár jó kis meccset is vívhatnak egymással! Fotó: pixabay.com