2018.11. 02.

Bundesliga: Vajon az edzőváltás után magukhoz térnek a Svábok?

Bundesliga: Vajon az edzőváltás után magukhoz térnek a Svábok?

Megvolt az edzőváltás a sváboknál, viszont az új mesterrel sem sikerült pontot szerezniük két mérkőzésből, ráadásul egyaránt 4-4 gólt kaptak lőtt gól nélkül. Nincs könnyű meccs, nem is lesz idén, ezt most már szerintem belátják, illetve el is hiszik a stuttgarti vezetők, valamint játékosok ugyanúgy, s valami hasonló vár rájuk ma is a remek formában lévő Eintracht ellen.

LABDARÚGÁS, BUNDESLIGA 1.
2018.11.02. 20:30
VFB STUTTGART - E. FRANKFURT

  • Az ellen az Eintracht ellen, mely csapat meglepetésre rendesen összekapta magát, több egyéni extra teljesítménnyel, gondolok itt Kosticra, Jovicra, vagy Hallerra. Most Weinzierl változtatni fog az előzetesek szerint, ugyanis állítólag háromvédős rendszert fog alkalmazni, s azért a Baumgartl-Badstuber-Pavard belső trió nem néz ki rosszul, ám ebben a hadrendben nagyon sokat jelent a szélek lezárása, ami talán nehezebb lesz, így hogy Insua az eltiltását tölti majd. A vendégek is ezt alkalmazzák, s ahogy említettem remek formában vannak, az utolsó négy meccsen 10 pontot szereztek, sőt a nemzetközi porondon is robognak. Nekem továbbra is az a  szerény véleményem hogy a kerethez képest túlteljesít Hütter együttese, bár a mostani formájuk alapján rám cáfolnak, ám egy ugyanilyen negatív ciklus is bennük van.
  • Akár még az is előfordulhat, hogy a sereghajtó pont ellenük ébred fel, s erre némi esélyt a fogadóirodák is látnak, hisz közel ugyanannyi esélyt látnak a hazai győzelemre is, mint a vendégekére. Ám szerintem a kimenetel e két együttes esetében elég képlékeny, főként mert a hazaiak, mint sebzett vad, bármikor képesek lehetnek a "meglepetésre", ezért a gólváltást tartom az egyik legjárhatóbb útnak a siker felé 1,60-1,70-es oddsért. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A német bajnokság Bayern nélküli rangadóján találkozik a két legutóbbi bajnok (Bayernt leszámítva).
A német bajnokság Bayern nélküli rangadóján találkozik a két legutóbbi bajnok (Bayernt leszámítva).
Régóta nem talált legyőzőre Christian Ilzer együttese, amely ma a szeszélyes Augsburgot fogadja. Van egy tippünk a találkozóra!
Régóta nem talált legyőzőre Christian Ilzer együttese, amely ma a szeszélyes Augsburgot fogadja. Van egy tippünk a találkozóra!
Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!