2019.05. 23.

Előny kell a visszavágóra

Evergreen11
Előny kell a visszavágóra

A Stuttgart hetek óta készül az osztályozóra, a berliniek az utolsó fordulóban csúsztak le a feljutásról. Az első felvonást a Mercedes-Benz Arénában rendezik.

Labdarúgás, Bundesliga 1., osztályozó, 2019.05.23. 20:30, VfB Stuttgart - Union Berlin

  • A Stuttgart hetek óta készül az osztályozóra, és bizony az utóbbi időben nem is megy rosszul a sváboknak. Két hazai siker mellett a zárónapon ikszeltek a Schaéke vendégeként. A szakmai stáb ezen a mérkőzésen több alapembert is pihentetett, készülve az év párosmeccsére. A piros-fehérek otthonukban lényegesen jobban teljesítettek, mint a túrákon. A keretben Ascacibar eltiltott, Beck sérült, Gonzalo Castro ott lesz viszont a középpályán, elől Donis kaphat bizalmat, így Gomez várhatóan a padon kezd. 
  • Az Union nagy lehetőséget szalasztott el az utolsó fordulóban: ha nyernek Bochumban, most nem kellene pótvizsgázniuk. A brigád idegenben azonban nem volt hatákony (3-10-4), hazai pályán viszont a legbrutálisabb statisztikát produkálta. Ma minden bizonnyal zárt védekezést alkalmaznak majd a fővárosiak, akik ma nélkülözni kénytelenek az eltiltott Hübnert és a sérült Schönheimet. 
  • Az első mérkőzésen minden bizonnyal nem rontanak egymásnak a felek. A két keret közül a stuttgartit érezzük erősebbnek, és ezt Gentnerék be is bizonyítják.
Fogadóiroda ODDS
22bet.com  
bet365.com 1,83
Pinnacle  
Unibet  
tipp
VfB Stuttgart - Union Berlin
1X2 | VfB Stuttgart | 1.85 | (3/10)

kapcsolódó meccs

VfB Stuttgart - Union Berlin

2019. 05. 23. 20:30 | Bundesliga 1., osztályozó Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egyaránt a középmezőnyben tanyázó Köln és Wolfsburg péntek este olyan rangadót vív a RheinEnergieSTADION-ban, ahol egy vereség könnyen a kiesőzóna felé sodorhatja a vesztest.

A kiesőzónához közelít a Werder, amely rég nyert meccset. Mai ellenfele szárnyal, már a dobogón tanyázik. Kombi tippel érkezünk!
A kiesőzónához közelít a Werder, amely rég nyert meccset. Mai ellenfele szárnyal, már a dobogón tanyázik. Kombi tippel érkezünk!
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Bundesliga mai találkozóján az európai helyekért kapaszkodó Union Berlin és a második helyét védeni igyekvő Borussia Dortmund meccsel egymással. Az Union sokat kap, a Dortmund sokat rúg, így szórakoztató meccs várható Berlinben.