2018.09. 28.

Hertha BSC - Bayern München: Nehéz meccs vár Dárdaiékra!

Hertha BSC - Bayern München: Nehéz meccs vár Dárdaiékra!

A remek rajt után az első vereségét is elszenvedte Dárdai Herthája a hétközi fordulóban, persze nem árt hozzá tenni, hogy a Weser partjáról csak nagyon kevesen távoznak majd ponttal, vagy pontokkal idén, annyira jó képet mutat jelenleg a zöld-fehér társulat. Ma a Bayern következik Berlinben. Lássuk, mire számíthatunk!

LABDARÚGÁS, BUNDESLIGA 1.
2018.09.28. 20:30
HERTHA BSC - BAYERN MÜNCHEN

  • Azt sem szabad szó nélkül hagyni, hogy a Werder ellen, a magyar szakember  kicsit felforgatott kezdővel állt fel, többek között a gyepen volt a kezdősípszónál Palkó fia is, akit a második félidőben cserélt le. Rotálni kellett, hisz pár napon belül két ilyen bajnoki megviselheti a keretet, de talán előnyként az is szolgálhat most, hogy a Bayern München játékosai is fejben az új BL kiírás első hazai találkozójára készülnek (az Ajax látogat az Allianzba). 
  • Sajnos Grujicra, és Leckiere sem számíthatnak a vendéglátók, míg a mások oldalon is számos játékos kidőlt a sorból, ennek megfelelően próbálta összerakni az együttesét Kovac az Augsburg ellen, s bár a legjobb kezdőtől messze volt az a 11, még így is óriási meglepetés volt a hazai pontvesztésük. A két szakember egymás elleni külön küzdelmében Dárdai vezet, aki két alkalommal is nyerni tudott edzőként a Kovac által irányított együttes ellen, egyszer döntetlenre futotta az erejükből, egyszer pedig fejet kellett hajtani.
  • Nagy kérdés, hogy a hétközi rotáció mindkét részről mennyire szólt a mai napnak, vagy esetleg jobban belenyúlnak a hadrendbe, mint ahogyan azt sokan elképzelték. Sajnos a bajnoki címvédő  Augsburg elleni pontvesztése   nem jött jól a berlinieknek, hisz nagyobb figyelem, és koncentráció  terelődhet erre a kirándulásra, ahol azért egy gólra mindenképpen jónak tartom a vendéglátókat, így az mcsg, illetve mcsg+V 2,70-es oddsért jól néz ki.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Eintracht Frankfurt az idény során hullámzóan teljesítő Union Berlin otthonában lép pályára a Bundesligában.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egyaránt a középmezőnyben tanyázó Köln és Wolfsburg péntek este olyan rangadót vív a RheinEnergieSTADION-ban, ahol egy vereség könnyen a kiesőzóna felé sodorhatja a vesztest.

A kiesőzónához közelít a Werder, amely rég nyert meccset. Mai ellenfele szárnyal, már a dobogón tanyázik. Kombi tippel érkezünk!
A kiesőzónához közelít a Werder, amely rég nyert meccset. Mai ellenfele szárnyal, már a dobogón tanyázik. Kombi tippel érkezünk!