2020.12. 16.

Jó formában a csapatok

Jó formában a csapatok

A Köln és a Leverkusen egyaránt nyert a hétvégén. Ma a Kecskésekhez látogatnak a gyógyszergyáriak.

1. FC Köln - Leverkusen, 2020.12.16. 20:30, Labdarúgás, Bundesliga 1.

  • Marks Gisdol alakulata 10 egységgel a 15. helyről várja a 12. játéknapot, mellette szól viszont, hogy az utolsó három fordulóban 7 pontot szreztek a Kecskések. Idegenben verték a Dortmundot és a Minzot, közben remiztek a Wolfsburggal. Hazai környezetben mintha átok ülne a piros-fehéreken, két iksz mellett már négyszer kikaptak, 8 rúgott góljukra 13-mal feleltek az ellenfelek. Ma Czichos sérülés, Duda pedig eltiltás miatt nem lehet ott a találkozón.
  • A Bayer az élre állt, a piros-feketék 25 pontosak, őrzik a veretlenségüket! A gyógyszergyáriak kirobbanó formában futballoznak hetek óta, az Európa Ligában és a Bundesligában is sorra aratják a sikereket. Peter Bosz együttese vendégségben is felettébb meggyőző, mérlege 4-2-0, ehhez 11-4-es gólkülönbség párosul. Bár Havertz távozásával sokan úgy vélték, alaposan meggyengültek Alarioék, de eddig az eredmények őket igazolják. Ma Palacios, Arias és Paulinho nem tud pályára lépbi sérülés miatt.
  • Mindkét társulat jó formát mutat, a Leverkusen az esélyesebb, viszont a gólokban is látunk értéket!
tipp
1. FC Köln - Leverkusen
Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1.61 | (1/10)

kapcsolódó meccs

1. FC Köln - Leverkusen

2020. 12. 16. 20:30 | Bundesliga 1. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A német bajnokság Bayern nélküli rangadóján találkozik a két legutóbbi bajnok (Bayernt leszámítva).
A német bajnokság Bayern nélküli rangadóján találkozik a két legutóbbi bajnok (Bayernt leszámítva).
Régóta nem talált legyőzőre Christian Ilzer együttese, amely ma a szeszélyes Augsburgot fogadja. Van egy tippünk a találkozóra!
Régóta nem talált legyőzőre Christian Ilzer együttese, amely ma a szeszélyes Augsburgot fogadja. Van egy tippünk a találkozóra!
Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!