2019.04. 27.

Ma sem a védekezésé lesz a főszerep?

Evergreen11
Ma sem a védekezésé lesz a főszerep?

A mérkőzés inkább a vendégek számára fontos - van is egy ötletünk, hogy mire érdemes fogadni a brémaiak düsseldorfi vendégjátéka alkalmával...

Labdarúgás, Bundesliga 1., 2019.04.27. 15:30, Düsseldorf - Bremen

  • A 31. fordulót rendezik a Bundesligában, a középcsapat Fortuna az EL-re hajtó Werdert látja vendégül. A düsseldorfiak 37 egységgel a 10. pozíciót foglalják el, és érdekesség, hogy hazai környezetben még nem remiztek: mérlegük 7-0-8, ehhez 21-26-os gólkülönbség passzol. Ami a formájukat illeti, nos, az totálisan szeszélyes. Vereségekre győzelmek jöttek, ám most megint a kevésbé szép arcát mutatja a társulat. A Bayerntől otthon kapott ki az együttes, majd Mainzban is pont nélkül maradt - ez utóbbi azért elég balszerencsés kilencven perc volt a Fortuna számára. Friedhelm Funkel vezetőedző nehéz helyzetben van, hiszen minden csapatrészben sok a sérült...
  • A brémaiak remek sorozata megszakadt a múlt hétvégén: kikaptak 1-0-ra az Allianz Arénában. Az északiaknak ez volt az első vesztes tétmeccse az idén, és az egész banokságot figyelembe véve most nem találtak be az ellenfélnek először Kruséék. A bajorokkal néhány nappal később a Weser-stadionban újra megmérkőztek Florian Kohfeldt fiai, akkor szereztek ugyan két gólt Osakóék, de a vendégek hármat hintettek, így a fináléba nem jutott be a Werder. Az EL-nek viszont tagja lehet a következő kiírásban, ehhez ma nyernie kellene a vendégeknek. Most 46 ponttal a 8. helyen tanyáznak, idegenben pedig 5-5-5-ös, kiegyensúlyozott mérleget produkáltak. Veljkovic és Bartels sérült a zöldeknél. 
  • A hazaiak vállát tét nem nyomja, és hajlamosak belemenni a nyílt játékba. A brémaiakat sem kell félteni - az ősszel 3-1-re a zöldek nyertek. Ma is gólváltást várunk, no meg még legalább egy találatot!
tipp
Düüseldorf - Bremen
gól/gól és +2,5 | 1.75 | (1/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egy igazi gólparádé várható ma Münchenben, ahol a bajoroknak minden pont számít a bajnoki címért folytatott küzdelemben, miközben Hoffenheim igyekszik folytatni remek idegenbeli sorozatát.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Eintracht Frankfurt az idény során hullámzóan teljesítő Union Berlin otthonában lép pályára a Bundesligában.

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Egyaránt a középmezőnyben tanyázó Köln és Wolfsburg péntek este olyan rangadót vív a RheinEnergieSTADION-ban, ahol egy vereség könnyen a kiesőzóna felé sodorhatja a vesztest.