2021.04. 25.

Sarokba szorítva! Leipzig-Stuttgart.

Sarokba szorítva! Leipzig-Stuttgart.

Hiába a Bayern tegnapi botlása, a RB. Leipzig korábbi szerencsétlenkedései miatt inkább a második hely megőrzésére kell inkább figyelni Orbanéknak.

Nincs nagy formában egyik fél sem, s egy picit talán tét nélkülinek is tűnhet a találkozó, de alapból természetesen a hazaiak az esélyesek. 

Akadnak sérültek mindkét oldalon, akikkel már az edzők nem gondolom hogy kockáztatnának, a hazaiaknál többek között Szoboszlai mellett Sabitzer, míg a vendégeknél Gonzalez és Mangala is ebbe a kategóriába tartozik. Természetesen Nagelsmann csapata arra mindenképpen figyelni fog, vagy legalábbis feladata hogy a második hely mindenképpen meglegyen. A VFB. ebben a tekintetben pontosan kapóra jön, hisz szerintem jobban érdeklik már a nyáron lejáró szerződések, mint a bajnoki hajrá. Stabilan a középmezőnybe tartoznak sem a kiesés, sem az európai kupa nem fenyegeti őket. Az elmúlt három bajnokijukat el is veszítették, és ahogy már korábban említettem ma sem ők számítanak az esélyesebbnek. 

Egy kicsit merész intervallumba helyeztem a szögleteimet, nem is igazán szeretem az undert, de főként a vendégek érdektelensége miatt bátorkodtam a max. 8 sarokrúgást megrakni. Egyébként ez az esemény megegyezik a 0-8-ig szögletszámmal, viszont azt valamivel kevesebb (1,76) szorzóval kínálják. 

tipp
RB Leipzig - VfB Stuttgart
Szögletszám 8,5 | Kevesebb, mint 8,5 | 1.82 | (8/10)

kapcsolódó meccs

RB Leipzig - VfB Stuttgart

2021. 04. 25. 15:30 | Bundesliga 1. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
jacksly 2021-04-25 08:35:54
Próba cseresznye

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.04.25. 15:30
RB Leipzig - VfB Stuttgart
Pontos végeredmény
Döntetlen 2:2
17.00 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 17000

további tippjeink a Foci világából

Az aktuális nap sporteseményeiből válogatunk és így keresünk egy olyan szelvényt, amely alacsony kockázaton ad ki egy közel duplázó szelvényt.
Az aktuális nap sporteseményeiből válogatunk és így keresünk egy olyan szelvényt, amely alacsony kockázaton ad ki egy közel duplázó szelvényt.
Az utolsó két bajnokiját behúzta a Wolfsburg, ma a sereghajtót fogadja a társulat. Fotó: pixabay.com
Az utolsó két bajnokiját behúzta a Wolfsburg, ma a sereghajtót fogadja a társulat. Fotó: pixabay.com
Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!