2022.08. 12.

Szelvényrevaló: Freiburg – Dortmund (Gólok Freiburgban)

Szelvényrevaló: Freiburg – Dortmund (Gólok Freiburgban)

A második forduló következik a német Bundesligában. A Haaland elvesztése után némiképp meggyengült Dortmund egy győzelemmel nyitott a bajnokságban, a vendéglátója pedig egy még erősebb, kiütéses sikerrel vette a rajtot. A két hárompontos csapat most egymás ellen mutathatja meg tudását.

Freiburg - Dortmund
08. 12. 20:30
Tipp: Mindkét csapat lő gólt
Odds: 1,46
Stake: 9/10
Indoklás:

Szelvényrevaló tipp következik, vagyis kisebb szorzó, de alacsony kockázat, bátran ajánlom a szorzót egy szelvényre, valami mellé! Mindkét csapat a támadójátékról és a sok gólról ismert. Már tavaly is ekképpen léptek föl és idén is erre lehet számítani tőlük. A Freiburg idegenben ütötte ki az Augsburgot 4-0-ra, ezzel komoly önbizalommal vértezve fel a csapatot. Öröm, hogy Sallai az egy szem csatár mögött visszavontan szervez kezdőként és jól. A Dortmund minden évben nagyon erős. Minden évben eladnak valakit komoly pénzért, de valahogy mindig sikerül pótolni. Ez most is így lesz. Az első bajnokin nehéz meccset játszottak a tavaly is remeklő Leverkusennel, de nyertek 1-0 arányban, ami teljesen jó eredmény volt. Nagyon kiegyenlített meccs várható, háromeséllyel, de a gólváltás nagyon is esélyes!

tipp
Freiburg - Dortmund
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.46 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Freiburg - Dortmund

2022. 08. 12. 20:30 | Bundesliga 1. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Lalika 2022-08-12 18:15:40
K

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.08.12. 20:30
Freiburg - Dortmund
Büntetőlap-szám 1,5
Kevesebb, mint 1,5
5.25 1 - 3
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 5250

további tippjeink a Foci világából

A regionális északi ligában rendeznek ma egy kihagyhatatlan Norderszedt-Flensburg ütközetet. Fotó: pixabay.com
A regionális északi ligában rendeznek ma egy kihagyhatatlan Norderszedt-Flensburg ütközetet. Fotó: pixabay.com
Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt! Fotó: Pixabay.com

Egyik gárda vállát sem nyomja extra teher, így akár jó kis meccset is vívhatnak egymással! Fotó: pixabay.com
Egyik gárda vállát sem nyomja extra teher, így akár jó kis meccset is vívhatnak egymással! Fotó: pixabay.com