2022.02. 19.

Szelvényrevaló: Wolfsburg – Hoffenheim

Szelvényrevaló: Wolfsburg – Hoffenheim

A Bundesligába látogatunk, ahol a 12. helyen álló Wolfsburg az 5. helyen tartózkodó Hoffenheimet fogadja.

Wolfsburg - Hoffenheim
02. 19. 15:30 Bundesliga 1.
Tipp: Mindkét csapat szerez gólt
Odds: 1,57
Stake: 8/10
Indoklás:

A Wolfsburgról már korábban többször szó esett a Tipplap oldalain. Magam is elmondtam, hogy a kerete jóval értékesebb annál, hogy a kiesőhely környékén árválkodjanak. Azóta volt egy kis frissítés és a csapat magára talált. Kétszer is győzni tudtak egymás után sorozatban, ami komoly önbizalom-növekedést ér el a csapatnál. Másrészről, hiába 5. a Hoffenheim, amúgy megérdemelten, most elég sok a sérült. Amíg a Farkasoknál három játékos maródi, addig a Falusiaknál (ez a becenevük), Asliani, Bicakcic, Geiger, Grillitsch, Richards és Skov sem játszhat, sőt további két futballista szerepeltetése is kérdéses. Ebben a helyzetben nem tartom lehetetlennek akár a hazai győzelmet sem, de a tippem a jó formában lévő hazai csapat miatt és a a vendégek támadó stílusa miatt a gólváltás! Alacsony kockázat, ezért ennyi csak a szorzó.

tipp
Wolfsburg - Hoffenheim
Mindkét csapat szerez gólt | Igen | 1.58 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Wolfsburg - Hoffenheim

2022. 02. 19. 15:30 | Bundesliga 1. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A német bajnokság Bayern nélküli rangadóján találkozik a két legutóbbi bajnok (Bayernt leszámítva).
A német bajnokság Bayern nélküli rangadóján találkozik a két legutóbbi bajnok (Bayernt leszámítva).
Régóta nem talált legyőzőre Christian Ilzer együttese, amely ma a szeszélyes Augsburgot fogadja. Van egy tippünk a találkozóra!
Régóta nem talált legyőzőre Christian Ilzer együttese, amely ma a szeszélyes Augsburgot fogadja. Van egy tippünk a találkozóra!
Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!