2020.01. 26.

Tartalékosan menekül a Werder! Bremen-Hoffenheim.

Tartalékosan menekül a Werder! Bremen-Hoffenheim.

Nagyon nehéz helyzetben vannak a Weser partiak, ráadásul Florian Kohfeldt dolgát a sok hiányzó sem könnyíti meg.

  • Augustinson, Langkamp, Balgfrede, Lang, Möhwald, csak néhány név akik nem állnak a zöld-fehér alakulat szakvezetés rendelkezésére, de rajtuk kívül Moisander, és Vogt is a hiányzók névsorát erősíti más-más okból. Ugyanakkor a feladat adott, menekülni kell a kieső zóna elől, és ennek az első lépése volt a múlt-heti idegenbeli siker, ami akkor érne  csak önmagában nagyon sokat, ha az egyik pontot legalább megtudnák tartani Pizzarroék. Elől nem kizárt, hogy a fiatal amerikai Sargent fog kezdeni, akinek kettő gólja van a szezonban, de rajta kívül Sahin, és Klaassen is ott lesz Martin Petersen kezdősípszavánál a gyepen.
  • 2017 május 13.-án rabolt 3 pontot a Hoffenheim utoljára a Weser partjáról, akkor meg sem álltak a felek 8 gólig, egészen parádés ütközetben 5-3-as leosztással. A Schalke tegnapi veresége azt jelenti, hogy ott a dobogóra ácsingózók tovább sűríthetik a mezőnyt, Kramaricék egy mai győzelemmel 3 egységnyire közelíenék meg az 5. helyet. Akadnak náluk is hiányzók, az előzetesek szerint Skov, és Belfodil játéka is kérdéses, de a Sevillától érkezett korábbi Salzburg játékos Moanes Dabour szinte biztos hogy kezdeni fog.
  • Az őszi meccsük is igazi gólzáport hozott (3-2 Hoffenheim), valami hasonlóra lehet számítani ma is.
tipp
Bremen - Hoffenheim
Gólszám 3,5 | Több, mint 3,5 | 2.10 | (4/10)

kapcsolódó meccs

Bremen - Hoffenheim

2020. 01. 26. 15:30 | Bundesliga 1. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A német bajnokság Bayern nélküli rangadóján találkozik a két legutóbbi bajnok (Bayernt leszámítva).
A német bajnokság Bayern nélküli rangadóján találkozik a két legutóbbi bajnok (Bayernt leszámítva).
Régóta nem talált legyőzőre Christian Ilzer együttese, amely ma a szeszélyes Augsburgot fogadja. Van egy tippünk a találkozóra!
Régóta nem talált legyőzőre Christian Ilzer együttese, amely ma a szeszélyes Augsburgot fogadja. Van egy tippünk a találkozóra!
Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!