2018.11. 10.

Werder Bremen - Mönchengladbach

Werder Bremen - Mönchengladbach

Két vesztes meccs után javítana a bajnokságot egyébként jól kezdő Werder, ám egyáltalán nem lesz könnyű dolguk a  második helyen tanyázó Gladbach ellen, mindenesetre a Dortmund-Bayern árnyékában ez is egy nézhető rangadónak ígérkezik.

  • A két vesztes bajnoki közül a Leverkusen elleni az nagyon csúnya volt, majd a Mainz otthonában nagy erőket mozgattak meg Kohfeldték, ám elől meglehetősen impotensek voltak, s csak a veterán Claudio Pizzaro tudott szépíteni csereként beállva. Hátul akadnak problémák, szerintem a középpályán nagyon rendben vannak, noha valahol a két posztnak van köze egymásnak, de azért az mindenképpen sokatmondó, hogy az első 12 csapatból a legtöbb kapott góllal rendelkeznek, noha persze az is igaz, hogy ebben a gyógyszergyáriaktól kapott hatos nyom rengeteget. A hátsó alakzatot erre a találkozóra talán stabilizálhatja a három-védős formációval, ami biztosan szól a vendégek remek támadójátékának is, persze a kezdésig még ezek az elképzelések lehet változnak. Dieter Hecking együttese a második legtöbb gólt szerezte a ligában, Hazard, Plea, vagy Hofmann ebben oroszlánrészt vállalt, de most már csak idő kérdése, hogy a sérüléséből felépülő Stindl, vagy Raffael is  elkezdje a gólgyártást. A mesterük a tegnapi sajtótájékoztatón kitért rá, hogy egy mennyire nehéz összecsapás vár rájuk egy rendkívül elszánt ellenfél otthonában, s mivel több jó teljesítményt lát a csapatában ezért kellemes helyzetben van a kezdő kialakításával kapcsolatban. Nico Elvedi szenved kisebb sérüléssel, rajta kívül szinte mindenki bevethető, nincs eltiltott sem náluk, így valóban egy nagyon ütős kezdőt küldhet ki a szakvezetés a Weser stadionban.
  • A Werder több mint három éve tudta hazai környezetben legyőzni a Gladbachot, hírmondóként Bargfrede, vagy Gebre Selassie is pályára léphet ma délután, de a másik oldalról is ott van Hazard, illetve Stindl. A fogadóirodáknál valamivel esélyesebbnek tartják a brémai muzsikusokat, de csak egy hajszállal, a gólváltás valamint az over is durván 1,50-1,55-ös oddson mozog, ez persze természetes, ha már csak azt nézzük hogy a vendéglátók meccsenkénti gólátlaga 3,40, a vendégeké 3,50. Noha rendkívüli Hazardék idei teljesítménye, viszont én Florian Kohfeldtet egy nagyon tehetséges edzőnek tartom, aki taktikailag képes lehet fölülkerekedni kollégáján, így egy nagyon szép szorzóért /3,60/ a GG+H-t preferálom a zöld mezesek derbyjén. 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Heidenheim remek szezont produkált, az újonc magabiztosan vívta ki a bennmaradást. Ma a dobogóra hajtó Red Bull lesz a vendége. Fotó: pixabay.com
A Heidenheim remek szezont produkált, az újonc magabiztosan vívta ki a bennmaradást. Ma a dobogóra hajtó Red Bull lesz a vendége. Fotó: pixabay.com
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Bayern a Bajnokok Ligája elődöntőjének bebiztosítása után a Bayern visszatér a Bundesligába ahol már csak a második hely megőrzése a cél. Az Union Berlinnek viszont még sokat kell dolgoznia azért, hogy biztosítsa a bennmaradást az élvonalban!

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A Hoffenheimet és a Borussia Mönchengladbachot öt pont választja el egymástól a Bundesliga tabelláján a 30. játékhét mai találkozója előtt.