2020.01. 29.

Hazai mérlegén javítana Werner csapata! Kiel-Darmstadt!

Hazai mérlegén javítana Werner csapata! Kiel-Darmstadt!

A téli szünet után a Bundesliga 2 is bekapcsolódik az európai foci körforgásába

  • A német másodosztály 10. helyén telelő H. Kiel csapata a felkészülés során többek között a CFR Cluj csapatát is verte, de ami ennél is lényegesebb, hogy a felkészülés során nagyon elégedettek voltak a támadójáték minőségével. Ősszel egyébként ezzel nem is volt gond a Holstein stadionban, hisz minden egyes találkozójukon bevették az aktuális ellenfél kapuját, viszont minden egyes alkalommal kaptak is, sőt 3 alkalommal nem is egyet. A pihenő alatt a Schalke együttesétől leigazolták Fabian Reesét, aki tovább erősítheti a csatársort, bár nem gondolnám hogy rögtön kezdőként kapna szerepet.
  • A tabella alsó felében helyezkednek el a vendégek, ami abból a szempontból furcsa, hogy mindössze 5 vereséggel bírnak, annyival mint a harmadik Stuttgart. A mérleghez azonban hozzátartoznak a remik is, holtversenyben a Sandhausennel egyaránt a legtöbb döntetlennel bírnak /9-9/. Stilszerűen az őszt is 3 pontosztozkodással fejezték be, illetve az utolsó 5 idegenbeli bajnokijukból csak egyet buktak el. Legutóbb mikor itt jártak 6 gólnak is tapsolhatott a nagyérdemű /4-2-es leosztásban/, hírmondóként Tobias Kempe még itt van a keretben, akkor ő két gólt vágott, de idén is már 3 alkalommal vette be az aktuális ellenfelek kapuját.
  • Valamivel esélyesebb a hazai gárda, viszont hazai környezetben olyan pocsék mérlegük van, hogy az 1X2-t hanyagolnám velük kapcsolatban.
tipp
Holstein Kiel - Darmstadt
Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1.65 | (4/10)

kapcsolódó meccs

Holstein Kiel - Darmstadt

2020. 01. 29. 20:30 | Bundesliga 2. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

2024.05. 05. Túrán a Hertha!
Az Elversberg lesz Dárdaiék ellenfele a 32. fordulóban. Tét nincs, ez azért sokat jelenthet. Fotó: pixabay.com
Az Elversberg lesz Dárdaiék ellenfele a 32. fordulóban. Tét nincs, ez azért sokat jelenthet. Fotó: pixabay.com
A Düsseldorf jó szériában van, ma a mostanság csetlő-botló Nürnberget látja vendégül. Fotó: pixabay.com
A Düsseldorf jó szériában van, ma a mostanság csetlő-botló Nürnberget látja vendégül. Fotó: pixabay.com
Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A Bundesliga 30. fordulójának nyitómeccsén a 11. Paderborn fogadja a 9. Nürnberg csapatát.