2018.08. 27.

Szelvényajánló: Egy német-spanyol szelvénnyel tehetünk szert némi profitra!

Szelvényajánló: Egy német-spanyol szelvénnyel tehetünk szert némi profitra!

Spanyolországból a Levante – Celta Vigo mérkőzést vettük górcső alá, míg Németországból a második vonalba csúszott Hamburg fogadja a Bielefeld csapatát. A két meccs kötésben 2,53-es szorzót eredményez. Lássuk!

Hamburg – Bielefeld
Hamburg (1X2) - Odds: 1,75

  • Egy gyenge hazai kezdés után remekül folytatta másodosztályú teljeítményét a Hamburg, sőt a kupában is továbbjutottak. Most a még veretlen, s a kupában ugyancsak továbblépett Bielefeld lesz az ellenfelük, tehát egyáltalán nem számíthatnak egyszerű ütközetre Lasoggáék. Ugyanakkor az erősebb kerettel rendelkező vendéglátók kaphattak egy olyan lendületet, amit átmenthetnek a saját stadionjukba is, ahol képesek lehetnek megtartani mindhárom pontot. A Hamburgnál Papadopoulos , a Bielefeldnél a svájci élvonalból érkezett Brunner hagyhatja ki a találkozót sérülés miatt. 

Levante - Celta Vigo
Több, mint 2 (Ázsiai Gólszám 2) - Odds: 1,45

  • A Levante győzelemmel, a Celta remivel kezdte az új szezont, s a kettő közül mindenképpen Paco Lopez együttesének sevillai sikere volt a nagyobb szenzáció a Betis ellen. A 31 éves Morales két gólt szerzett, egyébként az elmúlt idényben 10-et termelt, de rajta kívül szinte mindenki nagyszerűen teljesített, így Campana, vagy Bardhi a középpályán, illetve Chema Rodriguez is a védelemben. Ugyanakkor az is biztos, hogy nagyobb ellenállásba ütköznek ma a Celta ellen, ráadásul az utolsó hét egymás elleni találkozójukat egyaránt kivétel nélkül mind a vigóiak nyerték. Sok gólerős meccset játszottak már egymás ellen, most meg a lendületben lévő hazaiak feltehetően nyíltabb stílusa eredményezhet ismét egy több találatos ütközetet. 

Eredő : 2,53

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A Bundesliga 30. fordulójának nyitómeccsén a 11. Paderborn fogadja a 9. Nürnberg csapatát.

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com