2019.09. 02.

Új edzővel érkeznek a vendégek

Evergreen11
Új edzővel érkeznek a vendégek

A Stuttgart a Bochum együttesét fogadja. Papíron hazai siker várható, ám a vendégeknél edzőváltás történt. Van egy elképzelésünk, hogy mire lehet érdemes fogadni.

Labdarúgás, Bundesliga 2., 2019.09.02. 20:30, VfB Stuttgart - Bochum

  • Tim Walter irányításával kezdte meg a felkészülést a nyáron az előző szezont még élvonalban töltő Stuttgart. Az alakulattól voltak szép számmal távozók, de az érkezési oldalon vannak egészen jól csengő nevek. Összességében esélyes a feljutásra a társulat, amely eddig veretlen a ligában: két hazai meccsét behúzta, vendégként mindkétszer ikszelt. Ma tartalékos lesz a gárda, egy bekk eltilását tölti, a középpályán és a csatárok között pedig többen is sérültek.
  • Robin Dutt és a Bochum útjai elváltak: a kékeknél a múlt héten történt a váltás, mután a társaság csak 3-3-as döntetlent játszott otthon a Wehen ellen. Az együttes 2 pontos, gólkülönbsége 7-10, és eddig mindkét túráján vereséget szenvedett. Jelenleg a másodedzp készíti fel a csapatot. A bochumiaknál is lesz eltiltott (középpálya), rajta kívül sérültek is vannak.
  • Nagy kérdés, hogy az edzőváltásra miként reagálnak a játékosok a vendégeknél. A hazaiak számítanak esélyesnek, de inkább a gólokra fogadunk. Három simán összejöhet!

tipp
VfB Stuttgart - Bochum
Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1.50 | (6/10)

kapcsolódó meccs

VfB Stuttgart - Bochum

2019. 09. 02. 20:30 | Bundesliga 2. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Tutikapitány 2019-09-02 09:48:30
!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.09.02. 20:30
VfB Stuttgart - Bochum
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.50 2 - 1
Tét 500
Nyeremény 750

további tippjeink a Foci világából

Talán a legnagyobb keresési találatot a sportfogadás témában a „Bet of the day” kulcsmondatra kapunk az interneten, vagyis a sportfogadást kedvelő olvasók arra kíváncsiak, mi lehet a nap tippje? A Bundesliga 30. fordulójának nyitómeccsén a 11. Paderborn fogadja a 9. Nürnberg csapatát.

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com