Sportág: Bundesliga

A vendégeknek jókor jött a válogatott szünet, ugyanis szépen lecsúsztak a tabellán a gyenge sorozatuknak köszönhetően.

A tavalyi ezüstérmes egyelőre árnyéka önmagának, a bajnok pedig a héten esett ki a BL-ből. Ma egymás ellen javítanának.

Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára egy jó BTTS!

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Az Eintracht Frankfurt hazai pályán próbálja megőrizni Bajnokok Ligája-indulást érő helyét, amikor vasárnap az Union Berlint fogadja a Deutsche Bank Parkban.

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com

Az újonc nyert legutóbb, így maradt reménye a bennmaradás kivívására. A svábok három meccs nyeretlenek.

Közkedvelt fogadási forma az, amikor egy adott meccsen mindkét féltől várjuk azt, hogy betaláljon az ellenfél hálójába. Általában jó szorzókat adnak rá, így könnyedén beilleszthetőek egy kétmeccses szelvénybe, de gyakran single is megállják a helyüket. Ez lesz mára a legjobb BTTS!

Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A Freiburg célja, hogy megőrizze helyét a Bundesliga legjobb négy csapata között, amikor vasárnap az Augsburg vendégeként lép pályára a WWK Arénában. A hazaiak a 11. helyről várják az összecsapást, míg a vendégek a Bajnokok Ligája-indulást érő negyedik helyen állnak.