Nem is lehetne nagyobb az osztálykülönbség kedd este a Volksparkstadionban, ahol az ötödik vonalbeli – tehát amatőr – HEBC Hamburg 20.45 órakor fogadja a Bundesliga egyik legjobbját, a Borussia Dortmundot a Német Kupa első fordulójában. Németország futballtörténetének egyik legmegdöbbentőbb eredménye lenne, ha nem vendéggyőzelem születne a két csapat első egymás elleni összecsapásán. Gyakorlatilag csak a különbség a kérdés.
Történetének legnagyobb mérkőzésére készül a HEBC Hamburg
- A Hamburg-Eimsbütteler Ballspiel-Club azzal szerzett jogot a BVB elleni összecsapásra, hogy 5-1-re legyőzte a bajnoki rivális Vorwärts-Wacker 04-et a Hamburger Kupa döntőjében. A nyugat-hamburgi egyesület 91 éve nem szerepelt a DFB Kupában – 1934/35-ben 7-0-s vereséget szenvedett az Eimsbutteler TV-től –, és most rögtön a tavalyi bajnoki ezüstérmessel néz szembe.
- A két klub közötti sportszakmai különbség akkora, amekkorát a versenyszabályzat még éppen megenged – a HEBC az Oberligában, a német labdarúgás ötödik vonalában szerepel, míg a BVB a Bundesligában, és hamarosan a Bajnokok Ligájában.
- A lila-fehérek egy teljes egészében amatőr játékosokból álló csapatot állítanak ki, akik nem a fizetésért, hanem pusztán a játék öröméért futballoznak. Vannak, akik a szürke hétköznapokon diákként tanulnak, akadnak, akik tanári vagy mérnöki hivatásukat űzik, sőt, ketten városuk egyik büszkesége, a Bundesliga 1-es Hamburger SV székházában dolgoznak irodistaként.
- A kiscsapat a „nagytestvértől” kérte és kapta kölcsön a mai meccsre a Volksparkstadiont. A házigazdáknak azért kellett átköltözniük, mert a Professor Reinmüller Strassén található, 2500 férőhelyes arénájuk nem felel meg a Német Labdarúgó-szövetség biztonsági követelményeinek egy élvonalbeli csapat elleni mérkőzéshez.
- A HEBC Hamburg – amely a saját pályáján általában nagyjából 600 néző előtt játszik – több, mint 39 ezer jegyet értékesített a Borussia Dortmund elleni kupacsörtére.
- Bár a pénzügyek és a marketing szempontjából egyedülálló lehetőséget kaptak azzal, hogy ma este Németország egyik legnagyobb és legtradicionálisabb klubja ellen játszhatnak, a hamburgiaknál az Oberligában maradás számít a fő szezoncélnak, amely elsőbbséget élvez a kupaszerepléssel szemben.
- Az elmúlt szezon vegyes volt az eimsbütteli csapat számára: 34 mérkőzésen 38 ponttal és 48:66-os gólkülönbséggel csak a 13. helyet sikerült megszerezniük. 9 egységgel végeztek a kiesőzóna felett.
- A HEBC jelenleg is a 13. pozíciót foglalja el a 18 csapatos ötödosztályban. Öt játéknap után 2 győzelmet és 3 vereséget könyveltek el, miközben 5 gólt szereztek és 7-et kaptak.
- Feltűnően gyenge hazai formát mutat a gárda, amely ebben a szezonban 3 bajnokin egyetlen pontot sem szerzett a saját pályáján. Néhány napja a Vorwärts-Wackertől (0-1) kapott itt ki, előtte pedig a HT 16-tól (0-1) és a Niendorfer TSV-től (0-3). Mindkét győzelmét idegenben aratta tehát a brigád, az ETSV Hamburg (2-3) és a Wandsbeker Concordia (0-2) ellen.
- Ha Philipp Obloch vezetőedző és csapata el akarja kerülni a BVB elleni megsemmisítő vereséget, akkor a játékosainak a legjobb védekező teljesítményt kell nyújtaniuk.
- A HEBC Nils Ahmann kapus előtt egy olyan védőfalat állíthat fel, amelyben Bastian Stech, Janek Wrede és Julius Stegemann szerepelne. Nem lenne meglepő, ha a kárelhárítás és a fokozott biztonság érdekében szorosan előttük, a középpályán is egy trió szerepelne, Laurel Aug, Semir Demirovic és Piet Oldag személyében.
- A HEBC lehetséges kezdőcsapata: Ahmann – Stech, Wrede, Stegemann – Von Zitzewitz, Aug, Demirovic, Oldag, Eggers – Magens, Verago.
Alaposan megváltozhat a Dortmund kezdőcsapata
- A Borussia Dortmund veretes múlttal büszkélkedhet a Német Kupában, amelyet ötször nyert meg, és összesen tízszer jutott be a döntőbe. A BVB legutóbb 2005/06-ban esett ki az első fordulóban. Igaz, a sárga-feketék 2023/24 óta nem jutottak túl a nyolcaddöntőn, de mindhárom alkalommal élvonalbeli csapatok búcsúztatták őket.
- A Dortmund az elmúlt 20 évben 4-szer szenvedett vereséget alacsonyabb osztályú együttesektől. Ez a statisztika azonban valószínűleg nem több, mint egy apró lábjegyzet a mai meccs előtt, ahol a német futball történetének egyik legmegdöbbentőbb eredménye lenne minden más, ami nem a vendégek győzelme.
- A BVB sokkal jobb formában érkezik erre a mérkőzésre, mint ötödosztályú ellenfele. A dortmundiak az elmúlt 30 napban 5 meccset játszottak, 3-at megnyertek, 1-et döntetlenre vittek, 1-et pedig elveszítettek.
- Nico Kovac csapata egy szoros, 1-2-es vereséggel kezdte a versenyszezont a Bayern München elleni Szuperkupa-döntőben, majd a Bundesliga nyitómérkőzésén kényelmes, 2-0-s hazai győzelemmel folytatta a Hamburger SV ellen. Ezt megelőzően, a nyári felkészülési időszak végén 2-2-es döntetlent játszott a Romával, 3-2-re legyőzte az Arsenalt és 1-0-ra megverte az FC Tokyót.
- A Borussia Dortmund szezonbeli 3. tétmérkőzésén a 2. győzelmét arathatja kedd este. A csapat az új idényben még nem játszott tétmeccset otthonától, a Signal Iduna Parktól távolt, de 2025/26-ot 3 győzelemmel, 3 vereséggel és 1 döntetlennel zárta idegenben.
- A TSG Hoffenheim elleni szombati Bundesliga-mérkőzésre, valamint a jövő keddi, Villarreal elleni Bajnokok Ligája-debütálásra gondolva Kovac valószínűleg jelentős változtatásokat fog végrehajtani a mai esti meccsen. A rendszeres kezdőjátékosok zöme pihenőt kaphat az ötödosztályú rivális ellen, így előtérbe kerülhetnek a perememberek és a fiatalok.
- Öt labdarúgó biztosan nem szerepelhet a BVB-nél. A hétvégi bajnokin szalagsérülést szenvedett támadó, Giannis Konstantelias hónapokra kidőlt, de a jó ideje maródi középpályást, Emre Cant sem mostanság látjuk újra a pályán. Egy-két hét lábadozásra még szüksége van a védő Nico Schlotterbecknek, valamint a középpályás Justin Lermának és Carney Chukwuemekának.
- A hátvéd Rami Bensebaini egészségi állapota ugyancsak kérdéses, de ő egyébként sem játszhatna a mai meccsen a Bayern München elleni Szuperkupa-döntőben begyűjtött piros lapja és eltiltása miatt.
- A Borussia Dortmund lehetséges kezdőcsapata: Ostrzinski – Reggiani, Mane, Prates – Kaba, Duarte, Veerman, Beier – Karetsas, Silva, Albert.
Öt fő szempont
- A HEBC Hamburg a német labdarúgó-bajnokság ötödik osztályában játszik.
- A Borussia Dortmund a Bundesliga előző szezonjának ezüstérmese, és a Német Kupa megnyerésének egyik legnagyobb esélyese.
- A HEBC Hamburg az első 5 bajnoki mérkőzéséből 3-at elveszített, 2-t megnyert.
- A Borussia Dortmund alig több, mint egy hét leforgása alatt szezonbeli harmadik tétmérkőzésére készül. Legutóbb 2-0-ra győzött a Hamburg SV ellen a bajnoki nyitányon.
- A vendégcsapat számos változtatást hajthat végre a kezdő tizenegyén, szombaton Bundesliga-, jövő kedden pedig Bajnokok Ligája-mérkőzés vár rá.
Mire fogadjunk?
- Nem is lehetne nagyobb az osztálykülönbség a hamburgi Volksparkstadionban. Az egyik oldalon a HEBC áll, amely csaknem egy évszázad elteltével szerepel újra a Német Kupában, a másikon pedig az ötszörös győztes Borussia Dortmund.
- Amíg az eimsbütteli csapat az Oberligában (az ötödik vonalban) küzd a pontokért – mérsékelt sikerrel –, addig a BVB évek óta a Bundesliga legszűkebb elitjéhez tartozik, és nemzetközi kaliberű játékoskerettel büszkélkedhet.
- A győztes kiléte gyakorlatilag már akkor eldőlt, amikor összesorsolták a két csapatot. Nem véletlen, hogy a legtöbb fogadóiroda nem is kínál szorzót a háromesélyes piacon a vendégek sikerére. Minden előjel egy magabiztos Dortmund-győzelemre és egy magas gólarányú kupameccsre utal.
- Úgy véljük, a ma este nagy kérdése nem az, hogy ki nyer és jut tovább, hanem az, hogy mekkora győzelmet arat majd a BVB, mennyit fog kiadni magából Nico Kovac csapata.
- A Német Kupában viszonylag gyakran előfordul, hogy egy Bundesliga-gárda egy ötödosztályú együttessel fut össze. Megtörtént ez az idei első forduló korábban lejátszott mérkőzésein is: a Krieschow 9-0-ra kapott ki a Mainztól, a St. Tönnis pedig 11-0-ra az Eintracht Frankfurttól. És kétségtelen, hogy a Borussia Dortmund is képes lenne eljutni akár tucatnyi gólig, ha akarna. Csakhogy…
- Nagyobb távlatban megvizsgálva a „végletek csatáját” a Német Kupa történetében, érdekes minta rajzolódik ki. A favorit szinte mindig nyer, de az átlagos gólszám általában 3 és 5 között van. Ezeken a meccseken az amatőr csapat minden erejével védekezik, a vezetés megszerzése kiveszi az izgalmat a játékból, a profi klub pedig leveszi a lábát a gázról. A „vízilabdás” eredmények tehát inkább a kivételt jelentik, semmint az állandóságot.
- A Hamburg-Eimsbütteler Ballspiel-Club kerete ízig-vérig amatőrökből áll: férfiakból, akik nappal teljes munkaidőben dolgoznak, esténként pedig edzenek. Nekik életük meccse lesz a keddi, több mint 40 ezer néző előtt a Volksparkstadionban.
- Egy tiszteletreméltó eredmény eléréséért és a büszkeségük megőrzéséért küzdenek majd, más eszköz híján odaadó védekezéssel. Az érzelmekkel teli kupacsatán minden egyes hazai szerelés tapsvihart kiváltó eseménnyé válhat – és inkább lassíthatja, semmint gyorsíthatja a tempót.
- A Borussia Dortmund már letudott 2 tétmeccset 7 nap leforgása alatt, és még csak most indul be a „daráló”: röviddel a mai meccs után, szombaton Bundesliga-mérkőzés, jövő kedden pedig Bajnokok Ligája-debütálás vár rá. Nico Kovac vezetőedző várhatóan jelentős változtatásokat hajt végre a kezdőcsapatán a kupa első fordulójában, ahol a győzelem mellett a sérülések elkerülése és a játékosok fittségének megőrzése is fontos szempont lesz.
- A BVB-ben még kevésbé összeszokott összeállításban is megvan az elegendő minőség, és kellő mennyiségű helyzetet teremthet ahhoz, hogy lelépje ötödik vonalbeli ellenfelét. A kétszámjegyű, vagy ahhoz közeli eredményhez szükséges sebészi pontosságú befejezések azonban aligha jellemzik majd annyira, mint a „gálakezdőt”.
- Miután korán vezetést szerzett, egy favorit általában kézben tartja, irányítja az ilyen meccseket, ahelyett, hogy teljes erőbedobással arra törekedne, hogy földbe döngölje az amatőr riválisát. Véleményünk szerint most is megvalósulhat ez a forgatókönyv.
- Mindezek fényében mi magasnak tartjuk a 8,5-ös gólhatárt. Óriási meglepetés lenne, ha a házigazda hamburgiak egyáltalán betalálnának, nem is igazán számolunk ezzel az eshetőséggel. Szintén viszonylag kevés esélyét látjuk annak, hogy a tartalékos és alighanem az energiával is spóroló Borussia Dortmund ennyire elsöprő győzelme miatt landolna a szelvényünk a kukában.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!