Vasárnap a svábok pályaválasztásával találkoztak a felek. Mai tippünk a hétvégén zöldült volna.
- Bo Henriksen együttese eddig felettébb szeszélyes szezont produkál. Egyrészt a Konferencia Ligában eddig remekel, hiszen mindkét mérkőzését úgy nyerte meg, hogy még csak gólt sem kapott. Viszont a bajnokságban egyre mélyebbre süllyed a piros-fehér sereg. Amiriék 4 egységükkel mindössze a 16. pozíciót foglalják el, az 1-1-6-os eredménysorhoz 9-16-os gólkülönbség társul. Vasárnap épp Stuttgartban lépett pályára az alakulat, és bár vezettek a vendégek, a végén ismét kikaptak (2-1).
- Sebastian Hoeness alakulata épp ellentétes periódust fut. A svábok az Európa Ligában botladoznak, kikaptak a Fenertől és a Baseltől is, előtte verték a Celtát. Viszont a Bundesligában sorra húzzák be a győzelmeket: a kezdeti botladozás immár a múlté, hat siker, két vereség, harmadik hely a táblázaton! Demirovicékra kőkemény hetek várnak, sűrű lesz a prograkjuk a fehér-pirosaknak.
- Az az érzésünk, hogy ezúttal is jó meccset láthatnak majd a szurkolók, akik minden bizonnyal három találatnak ünnepelhetnek majd!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
Mainz - VfB Stuttgart
VfB Stuttgart