2018.10. 30.

Német Kupa: Az Augsburg-Mainz összecsapásra találtunk kiváló oddsokat!

Német Kupa: Az Augsburg-Mainz összecsapásra találtunk kiváló oddsokat!

Ezúttal a Német Kupa keretein belül futnak össze a felek, legutóbb fordított pályaválasztás mellett a bajnokságban 2-1-re nyerni tudott a Mainz. Most visszavághatnak Baumék jó eséllyel, hisz Sandro Schwarz együttese eddig idegenben még csak egyetlen pontot tudott gyűjteni, igaz, ahogyan ezt ilyenkor szokták mondani a DFB más kávéház.

 

 

LABDARÚGÁS, NÉMET KUPA
2018.10.30. 20:45
AUGSBURG - MAINZ

  • Az első fordulóban mindketten egy idegenbeli sikernek köszönhetően mentek tovább, a Mainz egy második, az Augsburg egy negyedik ligás csapatot vert ki. Jobb formában vannak a hazaiak, nem is csoda hogy őket tartják esélyesebbnek, győzelmükre 1,80-as szorzót találtak ki, de ugyanennyit ér a gólváltás is, amire én személy szerint nagyobb esélyt látok. Még egyik csapatnak sem sikerült a korábbi években döntőbe kerülni, az elmúlt évadban az Augsburg nagyon korán kiesett, viszont a Mainz egészen a negyed-döntőig menetelt, ahol a későbbi győztes Eintracht Frankfurt  állította meg őket. A hannoveri győztes csapathoz képest nem kizárt, hogy az akkor csak csereként pályára lépő Gregoritsch most a kezdőben kaphat helyet, illetve a 20 éves Felix Götze, valamint a 21 éves Fredrik Jensen is lehetőséget kap.
  • A Mainz együttesében Adler sérülése okoz még mindig problémát a kapuban, illetve még kérdőjeles, hogy Ujah megkapja-e a lehetőséget elől kezdőként, hisz a francia másodosztályból leigazolt Mateta egyelőre nem hozza a tőle vártat, ugye ő  a Le Havre együttesében 19 gólig jutott a 17-18-as szezonban. Ahogy említettem korábban a bukiknál az Augsburg számít esélyesebbnek, viszont a gólokban érzésem szerint nagyobb potenciál van. hisz a minimum három gólért durván 1,90-es szorzót adnak, s hát az utolsó 10 egymás ellenijükből hét alkalommal az le is jött.

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A hamburgiak nagyot küzdöttek szombaton az Allianzban, de végül kikaptak a bajnoktól. Ma az egyre masszívabb Gladbach lesz az ellenfele a kupában.
A hamburgiak nagyot küzdöttek szombaton az Allianzban, de végül kikaptak a bajnoktól. Ma az egyre masszívabb Gladbach lesz az ellenfele a kupában.
A német bajnokság Bayern nélküli rangadóján találkozik a két legutóbbi bajnok (Bayernt leszámítva).
A német bajnokság Bayern nélküli rangadóján találkozik a két legutóbbi bajnok (Bayernt leszámítva).