2020.11. 14.

A nap SZELVÉNYE (4,88)

A nap SZELVÉNYE (4,88)

Ebben a rovatban három-négy mérkőzést kötünk egy szelvénybe, amelynek az eredő szorzója jobb, mint a duplázó, de még mindig bőven a kockázati határon belül vannak. Ezek a népszerű szelvények, amelyek eseményei akár single is fogadhatók, de a szelvény remek lehetőség ötlet merítésére is . Sok sikert mindenkinek!

  • A finn bajnokságban az első osztály utolsó-előtti helyén végző TPS Turku és a másodosztály másodikja a KTP kétmeccses osztályozót vívnak az első osztályért. Az odavágón a TPS elérte a kötelező 0-0-át idegenben, ezzel tulajdonképpen megágyazott az első osztályban maradásnak. Ma pedig a visszavágó jön Turkuban, vélhetően hazai győzelemmel!
  • Az angol negyedik vonalban a Port Vale a 7. helyen áll. 10 meccs után 6-1-3 a mérleg, 12 lőtt gól és stabil védelem hét kapott találattal. A csapatnál a playoff a kitűzött cél és ehhez a kötelezőket hozni kell. De a Port Vale szokta is hozni. A Tranmere 17. helyen áll, ennek egyik oka pedig a gólszegény csatársor. Mindössze hét találatot jegyeztek eddig, ez pedig kevés. A Port Vale esélyesebb a győzelemre ma, a szorzó pedig remek. 
  • A Skót Liga Kupa D-csoportjában a Ross County a Stirling Albiont fogadja. Kialakult osztálykülönbség és kötelező győzelem. 

 

tipp
Port Vale - Tranmere 1X2 Port Vale 2.05
Turku PS - KTP 1X2 Turku PS 1.89
Ross County - Stirling Albion 1X2 Ross County 1.26

4.88 | (7/10)

kapcsolódó meccsek

Port Vale - Tranmere

2020. 11. 14. 16:00 | Angol Liga 2. Tovább a meccshez

Turku PS - KTP

2020. 11. 14. 15:00 | Finn bajnokság, osztályozó Tovább a meccshez

Ross County - Stirling Albion

2020. 11. 14. 16:00 | Skót Liga-kupa, D csoport Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
ANONNIM694 2020-11-14 03:28:35
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.11.14. 15:00
Lokomotív Jaroszlavl - Jokerit
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.61 (0 - 0)
2020.11.14. 15:00
Vityaz Podolszk - Szpartak Moszkva
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.59 3 - 7
2020.11.14. 17:00
Kärpät - HIFK
1X2
Kärpät
1.81 1 - 7
2020.11.14. 19:45
Zug - Rapperswil
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.46 4 - 3
2020.11.14. 19:45
Fribourg - Biel
Gólszám 4,5
Több, mint 4,5
1.43 3 - 1
2020.11.14. 16:00
Lahti Pelicans - Tappara
Gólszám 5,5
Kevesebb, mint 5,5
1.81 5 - 1
Eredő odds 17.51
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 17510
ANONNIM694 2020-11-14 03:23:23
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.11.14. 16:00
Hull City - Burton
Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
1.20 2 - 0
2020.11.14. 20:45
Svédország - Horvátország
Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
1.36 2 - 1
2020.11.14. 20:45
Portugália - Franciaország
Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
1.37 0 - 1
2020.11.14. 20:45
Németország - Ukrajna
1X2
Németország
1.24 3 - 1
2020.11.14. 20:00
Egyiptom - Togo
Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
1.25 1 - 0
2020.11.14. 14:00
Aalst - Zulte Waregem
Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
1.11 1 - 1
Eredő odds 3.85
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3850
ANONNIM694 2020-11-14 03:00:57
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.11.14. 06:00
Sapporo - Sagan Tosu
1X2
Sapporo
1.77 1 - 1
2020.11.14. 07:00
Kashiwa R. - Oita Trinita
1X2
Kashiwa R.
1.77 (0 - 0)
2020.11.14. 05:00
Imabari - Yokohama SCC
1X2
Imabari
1.63 3 - 1
2020.11.14. 05:00
Vegalta Sendai - Urawa RD
Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
1.20 1 - 2
Eredő odds 6.13
Tét 600
Kihagyott nyeremény 3678

további tippjeink a Foci világából

Véletlenül sem hagynánk ki a Dewa és a Persita ma délutáni összecsapását! Fotó: pixabay.com
Véletlenül sem hagynánk ki a Dewa és a Persita ma délutáni összecsapását! Fotó: pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A sikertelen szériám után újra nekifutok, remélem ezúttal nem borulnak a papírformák. Két győzelmet és két gólváltást tettem a kosárba.
A sikertelen szériám után újra nekifutok, remélem ezúttal nem borulnak a papírformák. Két győzelmet és két gólváltást tettem a kosárba.