2018.10. 18.

Ágyúgolyó-futam Első dörrenés! 2018-10-18

Ágyúgolyó-futam Első dörrenés!  2018-10-18

Kedves Játékosaink egy szerver költözés miatt mára tolódott a játék kezdetete, mint régen amikor még csütörtökön kezdtük és vasárnap volt vége. A régi játékmester már sajnos fentről néz le ránk ,de ezzel, hogy csütörtöki kezdés lesz, ezzel rá emlékezünk! Kívánunk mindenkinek sok sikert és nagy nyereményeket.

 

 

 

 
 
Szabályok: 
 
Alaphangon 10 napig tart a küzdelem. Minden tippelőnek lehetősége van az adott napra vonatkozó Tippmixes kínálatból kiválasztani eseményt, amelynek a kimenetelére tippet küld. (sorszám, esemény, nyereményszorzó). Nincs olyan megkötés, hogy háromesélyes fogadási lehetőségnek kell lennie (tehát tenisz, foci under/over 2,5 és mindkét csapat lő/nem lő gólt is szóba jöhet). A tippelőnek az a feladata, hogy az adott napi kínálatból kiválaszt egy tetszőleges eseményt, választ hozzá a kimenetelek közül  és melléírja a tippje leadása pillanatában érvényes Tippmix-oddszot. Fontos, hogy csak olyan esemény ér, amelyiket a Tippmixen élesben játszva kötés nélküli szelvényként is játékba lehetne küldeni. A valódi Tippmix-szel ellentétben itt tétösszeget sem kell feltüntetni, ugyanis pontokért megyünk. De az elsődleges szempont, a túlélés.
 
Továbbra is fennáll az a szabály, hogy a bármilyen szempontból szabálytalan tippeket (pl. csak kötésben tehető meccs választása; 5,00-nál magasabb nyereményszorzó; egy fordulóval későbbi megtehető tipp küldése, vagy nem a megfelelő formátumban leadott tipp) azonnal hibának vesszük, és a játékost kiejtjük. Ennek különösen az első egy, maximum két napban lesz jelentősége, a tapasztalat ugyanis az, hogy akinek megadtuk a javítás lehetőségét, úgyis kiesett egy-két napon belül, akik viszont sokáig jutottak, több napon át tippeltek sikeresen, nos, nekik már az első fordulótól sem okozott gondot figyelembe venni azt a néhány szabályt, ami eddig is megadta a játék keretét.
 
 Az első játéknapon kettő tippet várunk minden indulótól, de a második naptól már automatikusan csak egy tippet kell leadni. A Top10-től (tehát, amikor már csak tíz játékos viaskodik egymással  nem lehet olyan eseményt kiválasztani, amit a többiek közül más már korábban lestoppolt magának. Aki előbb csap le magának egy eseményt, onnantól az már az övé. Még vele ellentétes kimenetelre sem lehet tippelni ugyanarra a találkozóra. Az a meccs onnantól minden szempontból tabunak számít a játékon belül. Ha tehát az alaptipp pl. over 2,5, arra a meccsre mástól H-D-V, under 2,5 vagy over 3,5 fogadásokat sem fogadunk el; a később tippelők válasszanak más találkozót.
 
Hogy meddig lehet tippelni egy meccsre? Minden esetben 22:30 a fogadási határidő, akkor is, ha a játékos hajnali NHL vagy egyéb más hajnali eseményt választ .Reggel hat órai kezdetű eseményeket fogadunk elhajnalinak, még érvényes az aznapi fogadása, de a tippet MINDENKINEK le KELL ADNIA adott nap 22:30-ig! Továbbá amennyiben a játékosnak nincsen módja, hogy  a rendelkezésre álló időkereten belül tippeljen, akkor ezt megteheti a kapcsolati menün keresztül emailban is!
 
 A versenynap végén a rossz tippet adó játékostól elbúcsúzunk, a helyesen tippelők másnap is folytathatják a játékot. Mindaddig játékban marad egy játékos, amíg jól tippel a saját maga választotta eseményre. Amennyiben a 10. nap vége előtt mindenki kiesne, kezdjük elölről az egészet. Ha a 10. nap előtt marad pontosan egy játékos, akkor abban az esetben ő a győztes, ha rendelkezik az addig eltelt játéknapok másfélszeresének megfelelő ponttal. Ha pedig a 10. nap végére egynél többen maradnak versenyben, akkor pontozás alapján hirdetünk győztest.
 
Minden eltalált napi tippünkhöz tartozik egy pontérték, maga a szorzó lesz az az összeg, amit a játékos felír a gyűjteményébe! A napi sikeres fogadások nyereményszorzóit viszi magával minden talpon maradt játékos tovább, a következő körbe. Az újabb találatot pedig a következő nap végén hozzáadjuk (tehát nem szorozzuk vele, hiszen kvázi új szelvényről volt szó), így a végére kialakul egy erősorrend akkor is, ha többen túlélnék a 10 próbatételt. Alsó határ persze nincs, viszont a felső határ legutóbb is jól működött, így nem változtattunk rajta, most is 5,0. VISZONT a 10 nap alatt mindenkinek össze kell gyűjtenie minimum 15 pontot! Viszont. ha a játék úgy ér véget, hogy egy versenyző marad talpon akkor abban az esetben, ha megvan az előírt pontszáma (a játékban töltött napok szorozva 1,5-el) akkor ő a győztes, ha nincsen, meg akkor újra indítjuk a versenyt (Vagyis ösztönözve lesztek a jobb szorzók választására is, de alsó határa az oddsznak nincs továbbra sem)
 
 
 
 
 
 
 
Többen is kérték, hogy szabályozzuk le egyértelműen a félbeszakadt meccseket. Nos, ha törölnek egy meccset, akkor 1,00-ás az oddsz, ehhez mérjük a pontokat, de a tippelőjének megvan a továbbjutás arra a napra. Ha elkezdik, de félbeszakítják a meccset, ha még azon a napon folytatják (és be is fejezik), akkor a pályán elért eredmény számít, ám, ha portugál-módra elnapolják a találkozó egy részét, a Tippmix hivatalos eredményhirdetésére nem várva, nálunk 1,00-ás oddsz és továbbjutás. Itt kell megemlíteni az elnapolt teniszmeccsek esetét. Ha pl. van egy hétfői teniszmeccs, amelyet keddre napolnak, értelemszerűen érvénytelen tipp, mert ahhoz, hogy valaki keddi eseményre tippeljen, szüksége van arra, hogy hétfőn egy jó tippel életben maradjon. Ilyenkor két eset van. Ha a játékos a tippje leadásakor az m1 Teletext 887. oldaláról még nem értesülhetett az időpont-módosításról, akkor a tippért kapható pont nélkül ugyan, de továbbjut a következő dörrenésre, ám ha pusztán szórakozottságból nem ellenőrizte a tippjét közvetlenül a játékba küldése előtt, menthetetlenül kiesik.

 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
mkzs 2018-10-18 22:58:27
Szevasztok!
37625 Több, mint 1,5 V 1.70
( Columbus - Philadelphia: 1. harmad - Gólszám 1,5 )
43329 Több, mint 1,5 V 1.60
( Toronto - Pittsburgh: 1. harmad - Gólszám 1,5 )
Sok sikert mindenkinek!
hero08 2018-10-18 22:20:17
06320 Barcelona - Bayern München H 1.25
27272 Sertanense - Benfica V1.12
Gólszám 1,5 - Több, mint 1,5
Ancsyka 2018-10-18 22:06:40
Üdv.
06320-A mérkőzés győztese- Barcelona - Bayern München - Hazai- 1,25
15017-A mérkőzés győztese- M. Bourgue - I. Karlovic - Vendég - 1,55
szaki76 2018-10-18 22:02:28
Sziasztok!
Los Angeles - NY Islanders
A mérkőzés győztese
44044 Los Angeles H odds 1,5

San Jose - Buffalo
A mérkőzés győztese
43707 San Jose H odds 1,4

Sok sikert!
afalon22 2018-10-18 21:56:52
56160 1 Majadahonda - Sp. Gijón V 3.15
39319 1 Avranches - Laval V 2.30
barcafan88 2018-10-18 21:56:21
14338 1 Buducnost Podgorica - Maccabi TA 02 2.45
A mérkőzés győztese + Pontszám 159,5 - Vendég és kevesebb
44893 1 Panathinaikosz - Gran Canaria 01 1.95
A mérkőzés győztese + Pontszám 166,5 - Hazai és kevesebb
tutisanya 2018-10-18 21:40:41
43309 1 Tampa Bay - Detroit 04 2.25 Töröl
1X2 + Gólszám 5,5 - Hazai és több
42214 1 K. Edmund - A. Ramos 01 1.65 Töröl
Pontos végeredmény - K. Edmund 2:0
pic-lac 2018-10-18 21:32:10
Sziasztok!

39319 1 Avranches - Laval V 2.30
27213 1 Sertanense - Benfica V 1.03
Hajrá Fradi!
Niké 2018-10-18 21:23:08
Sziasztok!
Na ha már startolunk valami kicsit bátrabbal!

44930Arizona Cardinals-Denver Broncos hendikep 3.5 V 2.25
több mint 3.5 ponttal nyer a Broncos

Röviden leírva két nagyon gyengén kezdő meccsel,mégis a vendégek közel 40 ponttal többet szereztek és még ide veszem azt is csak 15 ponttal kaptak többet ma a támadó játékukkal nyernek hajnalban.

25531München-Schwenningen hendikep 0-3 V 1.50

Bevallom egy szoros vendég sikert várok,ez a meccs túl országos egyes.
Sok szoros veresége volt mostanában a Schwenningennek,de ma szerintem fordul a szerencse.
giggs82 2018-10-18 21:19:46
43285 H E.Gulbis - D.Shapovalov
E.Gulbis (A mérkőzés győztese) 2,55

43001 03 Washington - Miami
Hazai és több (A mérkőzés győztese + Pontszám 213,5) 2,60
kufstein4 2018-10-18 21:03:42
Sziasztok!!
Kosárpontszámmal kezdenék!!??
14029 1 Barcelona-Bayern V 1.55.
Hazai csapat pontszám több mint 81.5 pontszám.
12162 1 Panathinaikosz-Gran Canaria V 1.55
Hazai csapat pontszám több mint 87.5 pontszám.
gandalf93 2018-10-18 20:51:01
03122 1 CSZKA Moszkva - Darussafaka 03 1.80 Töröl
A mérkőzés győztese + Pontszám 164,5 - Hazai és több
17883 1 Stuttgart - Burgdorf-Hannover 04 2.25 Töröl
Nyertes különbség - Vendégcsapat 1-5 góllal nyer
RewaH 2018-10-18 20:34:15
Sziasztok!

43749 H Chicago - Arizona Chicago vagy Döntetlen (Kétesély) 1,30
43662 V Winnipeg - Vancouver Több, mint 4,5 (Gólszám 4,5) 1,30
papaas 2018-10-18 20:21:47
Sziasztok!
25028 Malmö - Brynas Hazai csapat több, mint 2,5 gól V 2,00
27620 Slovan Brat. - Amur Hab. Hazai csapat több, mint 2,5 gól V 1,85
akcselo 2018-10-18 19:58:49
39320 Avranches - Laval H 1,45
14877 Al-Mokawloon Arab - Wadi Degla V 1,40
elgreco 2018-10-18 19:47:57
üdv!

43327V Toronto - Pittsburgh Több, mint 4,5 gól 1,20x
43749H Chicago - Arizona Chicago vagy Döntetlen 1,30x

good luck!
MAJESTiC 2018-10-18 19:41:59
06158 V
Portland - LA Lakers
LA Lakers (A mérkőzés győztese)
2,10
18432 V
Torp. Nyizsnyij Novgorod - Jokerit
Jokerit (1X2)
2,05
Davmadridista 2018-10-18 19:15:07
12695 V CSZKA Moszkva-Darussafaka
Hazai csapat pontszám 89,5 felett
1.55

06320 H Barcelona-Bayern München
A mérkőzés győztese
1.25
TN92 2018-10-18 19:09:24
Üdv!
05460 H
Barcelona - Bayern München 1x2 Hazai, 1,3
24252 H
ZTE - Szeged mérkőzés győztese Hazai, 1,22
ildus88 2018-10-18 19:04:55
Sziasztok!

25201 1 Örebro - Färjestad V 1.75
Gólszám 4,5 - Több, mint 4,5
25543 1 München - Schwenningen V 1.45
Gólszám 4,5 - Több, mint 4,5
dani_94 2018-10-18 18:27:07
Sziasztok!

44520 E. Bouchard - A. Petkovic V 1,70
03128 Buducnost Podgorica - Maccabi TA - Hendikep 4,5 V 1,60
Kimenetel: Maccabi TA -4,5
Cisco 2018-10-18 18:19:27
27970 1 Sertanense - Benfica V 1.01
Hazai csapat kapott gól nélkül játssza le a mérkőzést - Nem
08037 1 Hvidovre - Köge V 1.15
Gólszám 1,5 - Több, mint 1,5
gzsordzsi 2018-10-18 18:12:01
03002 CSZKA Moszkva- Darussafaka H 1.02
03976 Panathinaikosz - Gran Canaria H 1.06
senki 2018-10-18 18:01:41
Sziasztok!

Los Angeles - NY Islanders
A mérkőzés győztese
44044 Los Angeles H odds 1,5

San Jose - Buffalo
A mérkőzés győztese
43707 San Jose H odds 1,4

Jó játékot!
Manyi44 2018-10-18 17:50:20
Sziasztok! 03063 1 CSZKA Moszkva - Darussafaka H 1.80
Hazai csapat - Pontszám 92,5 - Kevesebb, mint 92,5
08188 1 Barcelona - Bayern München H 1.60
Hazai csapat - Pontszám 85,5 - Kevesebb, mint 85,5
Gedeon 2018-10-18 17:30:12
10516 Bietigheim-Metterzimmern - Minden V 1.40
39506 D. Lajovic - D. Medvedev V 1.30
TheHunterxxx 2018-10-18 17:00:00
43104 1 B. Bonzi - F. Baldi V 1,45
02376 1 J. Isner - B. Klahn H 1,25
laczoo74 2018-10-18 16:46:40
12765 Chicago - Arizona H 1.95
12766 Edmonton - Boston V 2.10
wvalti78 2018-10-18 16:25:24
02741 G. Monfils - J-W. Tsonga (Játszmák száma:3) V 2.15
38284 Chambery - St. Raphael H 1.5
bv50 2018-10-18 15:27:48
56161 Almería - Reus H 1.60
18702 SZKA Szentpétervár - Dinamo Moszkva H 1.25
Nostrakamsk 2018-10-18 15:13:40
"A régi játékmester már sajnos fentről néz le ránk"

Kicsoda? Braunka?
zsiga68 2018-10-18 15:10:13
32676 Timra - Rögle H 2.05
29813 Malmö - Brynäs H 2.05
Giri99 2018-10-18 15:01:43
43793 Golubic V/Loeb J-Flipkens K/Larsson J V 1,3
06320 Barcelona-Bayern H 1,25
Levi20 2018-10-18 14:53:46
44041 1 Los Angeles - NY Islanders V 1.35
Gólszám 4,5 - Több, mint 4,5
39506 1 D. Lajovic - D. Medvedev V 1.30
lalika1996 2018-10-18 14:39:29
40705- A mérkőzés győztese -C. Norrie - D.S. Schwartzman- Vendég - 1,50
02376- A mérkőzés győztese - J. Isner - B. Klahn - Hazai 1,25
Deliverance 2018-10-18 14:38:17
Hali!

17775 Olympiakosz - Olimpia Milano hendikep -5,5 : Olympiakosz -5,5 H 1,55
24830 Skelleftra - Djurgarden a mérkőzés győztese: Skelleftea H 1,70
bannejoe 2018-10-18 13:24:06
40596 V
Hvidovre - Köge
Köge (1X2)
1,95
29813 H
Malmö - Brynäs
Malmö (1X2)
2,05
adamo27 2018-10-18 13:22:10
Hali!
06331 Ringerike - Stavanger , Több, mint 6,5 gól 1,85
25543 München - Schwenningen , Több, mint 4,5 gól 1,45
erdeid1129 2018-10-18 13:09:39
Sziasztok !!


32938 1 S. Caruso - I. Ivashka V 1.25
32945 1 O. Otte - T. Sandgren V 1.35
Modeste 2018-10-18 12:54:37
02376 1 J. Isner - B. Klahn H 1.25
43793 1 Golubic V / Loeb J - Flipkens K / Larsson J V 1.30
verdesjanos 2018-10-18 12:53:17
Sziasztok,

D. Lajovic - D. Medvedev - 39506 V
Tipp:D. Medvedev (A mérkőzés győztese)
A. Kontaveit - O. Jabeur - 25891 V
Tipp:Több, mint 20,5 (Játékszám 20,5)
odds:2,20

(Medvedev nálam nem kérdéses látva az utóbbi időkben, roppantul jó formában teniszezik. A WTA meccsek pedig Jabeur bomba formában és óriási meglepetés a tornán. Tegnap S. Stephens ellen sima 2-0, ma is benne lehet a pakliban, de Kontaveit már egy fokkal nehezebb "kör" kemény borításon, mint tegnap Stephens.)

Sok sikert!
csampi 2018-10-18 12:23:23
Helló!

A mai tippjeim:

18774 1 Slovan Bratislava - Amur Habarovszk H 2.00
06245 1 Portland - LA Lakers V 2.65
Hendikep 3,5 - LA Lakers -3,5
ferike71 2018-10-18 11:57:37
18408 1 Lokomotív Jaroszlavl - Admiral Vlagyivosztok V 1.95
1. harmad - Gólszám 1,5 - Több, mint 1,5
18739 1 SZKA Szentpétervár - Dinamo Moszkva V 1.90
1. harmad - Gólszám 1,5 - Több, mint 1,5
pep04 2018-10-18 11:57:32
32977 V.Lapko-B.Bencic V 1,55

43799 M. Gasparyan-D.Yastremska V 1,65
tibcsi68 2018-10-18 11:28:57
Kiegészítés a 2. tippemhez, igy helyes és érthető:
Hazai csapat ,CSZKA Moszkva - Pontszám kevesebb mint 94,5
macueiro 2018-10-18 11:22:10
32977V. Lapko - B. Bencic V1.55
02370F. Verdasco - P. Kohlschreiber V2.10
Lali68 2018-10-18 09:59:39
Űzzük!
R. O'Sullivan - M. Stevens; 05577 H R. O'Sullivan -1,5 (Hendikep -1,5 (frame-szám)) 1,30
05579 D. Wells - B. Hawkins V 1,20
Daniel 2018-10-18 09:51:24
10516 Bietigheim-Metterzimmern - Minden
Minden (1X2) V 1,45

10518 Stuttgart - Burgdorf-Hannover
Burgdorf-Hannover (1X2)
V 1,55
pannon 2018-10-18 09:48:44
06320 Barcelona - Bayern München H 1.25
06510 Almería - Reus V 1.50 Gólszám 1,5 - Több, mint 1,5
succli 2018-10-18 09:48:32
17906 Stuttgart - Burgdorf-Hannover | (Burgdorf-Hannover -1,5) V 1.85
25525 München - Schwenningen | (München -1,5) H 1.60
Kirby 2018-10-18 08:52:09
28913 1 Hapoel Petah Tikva - Beitar TA Ramla V 2.85
13750 1 U23Juventus - Arezzo H 2.20
Loveandi 2018-10-18 08:42:06
10518 Stuttgart-Burgdorf-Hannover V 1,55
35073 Chambery-St-Raphel melyikfélidőben lesz több gól 2.félidőben 1,70

további tippjeink a Foci világából

Véletlenül sem hagynánk ki a Dewa és a Persita ma délutáni összecsapását! Fotó: pixabay.com
Véletlenül sem hagynánk ki a Dewa és a Persita ma délutáni összecsapását! Fotó: pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A sikertelen szériám után újra nekifutok, remélem ezúttal nem borulnak a papírformák. Két győzelmet és két gólváltást tettem a kosárba.
A sikertelen szériám után újra nekifutok, remélem ezúttal nem borulnak a papírformák. Két győzelmet és két gólváltást tettem a kosárba.