2019.03. 19.

Aldovisi - Gimnasia: Kupacsata Argentínából

Aldovisi - Gimnasia: Kupacsata Argentínából

Az Argentín Kupában a 32 közé jutás a tét ma este. Az élvonalban szereplő Aldovisi a Gimnasia Mendoza ellen vívhatja ki a továbbjutást. Lássuk az esélyeket!

Aldovisi - Gimnasia Mendoza

  • Az Aldovisi az élvonalban a középmezőnyben foglal helyet. Két fordulóval a zárás előtt viszont még van esélye a Copa Südamericana-indulást érő hely megszerzésére. Annál is inkább, mert a kilencedik Independiente éppen annyi ponttal áll, mint ők, sőt a a hetedik hely is még abszolút elérhetőnek látszik. Volt egy hullámvölgye a gárdának az elmúlt hetekben, de a Colon elleni hétvégi 3-0-val úgy tűnik kijöttek ebből. A mai kupameccsen pedig favoritnak számítanak, hiszen másodosztályú riválist kaptak a Gimnasia személyében, amely hatodik helyen áll a ligában. Az Aldovisihez hasonlóan három nyeretlen találkozót követően a múlt héten nyert újra mérkőzést. Papíron egy osztálynyi különbség van a csapatok között, vajon ez a pályán is megmutatkozik majd?

Aldovisi - Gimnasia Mendoza: 1x2: - Aldovisi, odds: 1,72

(a Magyarországon legálisan fogadható iroda szorzója a megadottól eltérhet, esetenként az is előfordulhat, hogy nincs az adott mérkőzés az ajánlatban!) 

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Forgo 2019-03-19 19:28:17
Hali! Kupa Dél-Amerika! Abszolút 3 esélyes!

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!