2018.09. 10.

Az Európa-bajnok hazájában az olaszok

Az Európa-bajnok hazájában az olaszok

Az olaszok a lengyelek elleni 1-1-gyel mutatkoztak be a Nemzetek Ligájában, míg az Európa-bajnok portugálok a taljánok ellen debütálnak a sorozatban. Lássuk az esélyeket!

Portugália-Olaszország

  • A portugálok Cristiano Ronaldo nélkül lépnek pályára az olaszok ellen, ugyanis az olasz bajnok Juventus aranylabdása nem vállalta a válogatottságot szeptemberre, mert az új klubcsatára szeretne fókuszálni. A portugáloknak ez lesz az első meccsük a Nemzetek Ligájában a múlt héten a horvátokkal barátságos meccsen értek el 1-1-et. Az olaszok a lengyelekkel játszottak 1-1-et pénteken. Sokáig vezettek Lewandowskiék, de a második félidőben Jorginho büntetőből egyenlített, így nem bukta el Mancini az első tétmeccsét. Ezen a találkozón nehéz lenne esélyest megnevezni, hiszen az olaszoknak talán egy árnyalattal erősebb a keretük, viszont a luzitánok játszanak hazai pályán. Jobb döntés lehet inkább a gólok számára fogadni, hiszen egyik csapat sem lövi zsákszámra a gólokat. A portugálokra ez még akkor is igaz, amikor Ronaldo a pályán van, most pedig pláne. Az olaszok lengyelek elleni támadójátékát látva nem tűnik valószínűnek, hogy egynél több gólt szereznek, ezért azt gondolom, hogy 2,5 találatnál kevesebb lesz ezen az összecsapáson.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Portugália-Olaszország: Kevesebb, mint 2,5 gól, odds: 1,45

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
akibor000 2018-09-10 09:29:39
1-1 gyanus nekem

további tippjeink a Foci világából

Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Svédország és Szlovénia kedden este zárja a világbajnoki selejtezők B csoportját, ahol már egyik fél sem harcolhat ki kvalifikációt. A házigazdák mindössze egy ponttal az utolsó helyen állnak, míg a vendégek három ponttal a harmadik pozíciót foglalják el, így a mérkőzés tétje inkább a presztízs és annak a totális megalázottságnak az elkerülése, hogy melyikük zárja győzelem nélkül a csoportot.