2026.06. 06.

Brazília – Egyiptom: Romario, Ronaldo és Ronaldinho nyomdokain

Brazília – Egyiptom: Romario, Ronaldo és Ronaldinho nyomdokain

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni.Az ötszörös világbajnok Brazília az egyiptomi válogatott ellen zárja felkészülését a 2026-os világbajnokság előtt, Ohio államban, a Huntington Bank Fielden csapnak össze a felek.

Brazília – Egyiptom
2026. június 07., vasárnap,00:00
Labdarúgás - Válogatott mérkőzés

Tények:

  • Carlo Ancelottit az első külföldi edző a válogatott élén. A 66 éves szakember feladata, hogy 2002 után ismét világbajnoki címig vezesse a Selecaót.
  • A világranglista hatodik helyén álló csapat rekordot jelentő öt vb-trófeával rendelkezik, és egyedüliként minden tornán részt vett 1930 óta, ugyanakkor az utóbbi öt világbajnokságból négyszer a negyeddöntőben búcsúzott.
  • A selejtezősorozat döcögősen alakult, hiszen a tízcsapatos mezőnyben az ötödik helyen végeztek, mindössze nyolc győzelemmel 18 mérkőzésen.
  • Az utóbbi időszakban Japán ellen 3-2-re, Franciaország ellen 2-1-re kikaptak, Tunéziával 1-1-es döntetlent játszottak, viszont legutóbbi két felkészülési mérkőzésükön kilenc gólt szereztek: áprilisban Horvátországot 3-1-re, múlt vasárnap Panamát 6-2-re győzték le.
  • A brazilok Marokkó, Skócia és Haiti ellen veszik fel a harcot a VB-csoportban.
  • Egyiptom válogatottja története negyedik világbajnoki részvételére készül, miután megnyerte selejtezőcsoportját: tíz mérkőzésen nyolc győzelmet és két döntetlent ért el.
  • A siker alapját a rendkívül termékeny támadójáték jelentette húsz szerzett góllal, valamint a stabil védekezés, amely mindössze két gólt kapott.
  • Hossam Hassan szövetségi kapitány 2024 februári kinevezése óta 70 százalékos győzelmi mutatóval dolgozik, mérlege 21 győzelem, hat döntetlen és három vereség.
  • A három vereség egyike az Afrika-kupa elődöntőjében született, amikor Szenegál 1-0-ra legyőzte őket, ezt követően pedig Nigéria ellen tizenegyesekkel maradtak alul a bronzmérkőzésen.
  • Jelenleg veretlenek három felkészülési mérkőzésen, Szaúd-Arábiát 4-0-ra verték, Spanyolországgal gól nélküli döntetlent játszottak, majd múlt csütörtökön Oroszországot 1-0-ra győzték le, sorozatban negyedszer kapott gól nélkül.
  • A csapat a világbajnokságon Belgium, Irán és Új-Zéland ellen lép pályára a csoportkörben.

Hiányzók:

  • Brazília: Neymar
  • Egyiptom: -

Következtetés:
A mérkőzés esélyese Brazília, amely ugyan az utóbbi nyolc válogatott meccséből haton gólt kapott, így Egyiptom bízhat abban, hogy betalálhat, különösen ha támadói meghatározó szerepet játszanak. Ugyanakkor a dél-amerikai együttes támadósora rendkívül sokszínű és eredményes, Ancelotti pedig egy gólgazdag, gördülékeny rendszert alakított ki, amely várhatóan felülmúlja az egyiptomiakat ezen a találkozón, de lesz legalább két gól a meccsen!

FIGYELEM! Egészen elképesztő, akár 100.000 forint értékű első befizetői bónusz a VEGAS.HU-nál! Kattints IDE és regisztrálj, hogy ki tudd használni az egyedülálló lehetőséget! A VEGAS-regisztráció szükséges a Vegas és a Tipplap 500.000 forintos fődíjjal kecsegtető Privát Ligájában való részvételhez is! 

Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a TIPPMIXPRÓRA itt! Sok sikert mindenkinek!

tipp
Brazília – Egyiptom
Brazília nyer és több, mint 1,5 gól a meccsen | 1.55 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Baggio 2026-06-06 19:59:40
Ancelotti okos ember, jó edző!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.06.07. 00:00
Brazília - Egyiptom
Pontos végeredmény
Brazília 3:0
7.50 2 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 750
todika 2026-06-06 19:54:01
Mai

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.06.07. 00:00
Brazília - Egyiptom
Pontos végeredmény
Brazília 3:1
10.00 2 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 1000
cool36 2026-06-06 18:27:59
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.06.07. 00:00
Brazília - Egyiptom
Pontos végeredmény
Brazília 3:1
10.00 2 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 1000
tibcsi68 2026-06-06 18:09:47
br

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.06.07. 00:00
Brazília - Egyiptom
Pontos végeredmény
Brazília 1:0
6.50 2 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 650
tutisanya 2026-06-06 17:47:47
🤔

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.06.07. 00:00
Brazília - Egyiptom
Pontos végeredmény
Brazília 1:0
6.50 2 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 650
Feketelo 2026-06-06 17:45:42
G/G és X

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.06.07. 00:00
Brazília - Egyiptom
Pontos végeredmény
Döntetlen 1:1
8.75 2 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 875
kbogi 2026-06-06 14:08:35
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.06.07. 00:00
Brazília - Egyiptom
Pontos végeredmény
Brazília 2:1
7.50 2 - 1
Tét 100
Nyeremény 750
sdave.93 2026-06-06 12:36:30
06

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.06.06. 23:30
Brazília - USA
Pontos végeredmény
Brazília 2:1
10.00 2 - 1
Tét 300
Nyeremény 3000
tozso001 2026-06-06 11:56:30
B

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.06.07. 00:00
Brazília - Egyiptom
Pontos végeredmény
Brazília 2:1
7.50 2 - 1
Tét 100
Nyeremény 750
Niké 2026-06-06 11:15:36
Lázár remi

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.06.07. 00:00
Brazília - Egyiptom
Pontos végeredmény
Döntetlen 1:1
8.50 2 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 850
Mort74 2026-06-06 10:05:30
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.06.07. 00:00
Brazília - Egyiptom
Pontos végeredmény
Brazília 3:1
10.00 2 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 1000
pckontar 2026-06-06 09:23:26
2.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.06.07. 00:00
Brazília - Egyiptom
Pontos végeredmény
Brazília 2:1
7.50 2 - 1
Tét 100
Nyeremény 750
Domlasz 2026-06-06 08:36:20
Hazai

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.06.07. 00:00
Brazília - Egyiptom
Pontos végeredmény
Brazília 2:0
6.00 2 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 600
thumy 2026-06-06 07:45:57
Joga bonito

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.06.07. 00:00
Brazília - Egyiptom
Pontos végeredmény
Brazília 3:1
10.00 2 - 1
Tét 100
Kihagyott nyeremény 1000
kissbela83 2026-06-06 06:44:36
2

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.06.07. 00:00
Brazília - Egyiptom
Pontos végeredmény
Brazília 2:1
7.50 2 - 1
Tét 100
Nyeremény 750

további tippjeink a Foci világából