2020.06. 08.

Esiliiga: Egy biztos hazai az észt másodosztályból?

Esiliiga: Egy biztos hazai az észt másodosztályból?

Az észt első osztály nemrég kezdődött. Három forduló után találkozik a 3. helyen álló Parnu JK Vaprus és a 7. helyen álló Parnu csapata. Városi derbi ez, amely mint minden városi összecsapás, mindig nagyon izgalmas szokott lenni. Lássuk, mire érdemes fogadni!

LABDARÚGÁS, ÉSZT 2. 
2020.06.08. 18:00
PARNU VAPRUS - PARNU JK

  • Három bajnoki forduló után a Parnu JK Vaprus a 3. helyen áll hét lőtt és három kapott góllal, míg a vendégcsapat Parnu a 7. pozícóban dekkol 5 lőtt és 5 kapott találattal. A hazai csapat tavaly is a másodosztály tagja volt, 67 ponttal végzett a harmadik helyen, ezzel lemaradt az esélyről, hogy feljusson, hiszen a második ligában az első két csapat juthat csak fel. A Parnu a harmadosztályból jutott fel, idén számára csakis a megkapaszkodás lehet a cél. 
  • A bajnokságból kiemelkedik a Maardu és a Nomme Utd csapatai, ez már az első négy meccsből remekül látszik. A Parnu JK Vaprus számára nagyon fel van adva a lecke, hogy idén ne maradjanak le az első két hely valamelyikéről. Érdekesség, hogy a Maardu tavaly az első liga utolsó helyezettje volt, a kieső, amely 118 gólt kapott 36 meccsen! 5-6 kapott találat teljesen hétköznapi volt, a bajnok Flora 12-őt vert be a Maardunak, amely most 9 ponttal, három győzelemmel és egy vereséggel vezeti a másodosztályt! 

Szóval helyén kell kezelni ezt a ligát. Egy olyan csapat, amely tavaly is bizonyítot tmár és idén is a feljutást tűzte ki célul , sokkal nagyobb eséllyel lép pályára egy alacsony szintű ligában, főleg azokon a meccseken, ahol valami extra motiváció adott. Ez pedig a városi rivalizálás ilyen szép júniusi időben még nézők nélkül is! Azt gondolom, hogy komoly győzelmi esélyekkel lép pályára a parnu Vaprus csapata. 

tipp
Parnu Vaprus - Parnu JK
1X2 | Parnu Vaprus | 1.50 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Parnu Vaprus - Parnu JK

2020. 06. 08. 18:00 | Észt 2. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
rommell 2020-06-08 20:01:05
Hát ez aztán nagy meccs volt... a tetves pofozógép a 90. Percben egyenlít... valószínű! Hogy az isten húzza a faszára ezeket az Észt csicskákat..

további tippjeink a Foci világából

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

Észak-Macedónia célja, hogy véget vessen nyolcmeccses nyeretlenségi sorozatának, amikor szombaton, 20:45-kor – a Nemzetek Ligája keretében – Svájcot fogadja Szkopjéban a Tose Proeski Nemzeti Arénában. A helvétek eközben hosszú veretlenségi szériával és kiváló világbajnoki szerepléssel a hátuk mögött érkeznek az összecsapásra, amely az első lesz a két válogatott történetében.

Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. Csehország és Horvátország csap össze a Nemzetek Ligája 2026–27-es kiírásának első fordulójában. A két válogatott az A liga 3. csoportjában szerepel Anglia és Spanyolország mellett, így egymás ellen kötelező (lenne) a győzelem mindkettőnek. Még egy döntetlennel sem érnek semmit a továbbiakban.