2018.11. 29.

Európa Liga: Hiábavaló győzelmet arat a Celtic

Európa Liga: Hiábavaló győzelmet arat a Celtic

Az Európa Liga B csoportjában egy csapat 12 ponttal már továbbjutott, a második és a harmadik 6-6 ponttal áll, az utolsó pedig már kiesett. Ez az elemzés a Celticről szól, akik hat pontjukkal utaznak a Rosenborghoz. Nyerniük kell a továbbjutáshoz, ez nem is vitás!

LABDARÚGÁS, EL, B CSOPORT
2018.11.29. 18:55
ROSENBORG - CELTIC

  • A Rosenborg és az Akishar Beledije (jéé, ezek kik és mit keresnek az EL-ben?) az a két alakulat, akiknek sikerült elérnie a három gól/meccses kapott gólátlagot, ami eléggé vérszegény, mondhatni szánalmasan gyenge.
  • Stílusát tekintve két hasonló, robosztus, kemény ütközésekkel tarkított, határozott, de kevesebb virtuozitással, kevesebb játékossággal tarkított célfutball ez. Ebben pedig a skótok jobbak.
  • A Celtic legutóbb a Lipcsét verte otthon, így utol is érte pontszámban a német alakulatot és akár meg is előzhetné a hátralévő két meccsen, de nem fogja.
  • Azért nem fogja, mert az első helyen a 12 pontos már szinte továbbjutott Red Bull Salzburg áll, akik nem fognak megpusztulni a nagytesó, Red Bull Lipcse ellen! Igen, ők ketten egymásnak adnak randevút Salzburgban. Biztosan jó sok Hell energiaital fogy majd a meccsen HE-HE.
  • Szóval, én azt gondolom, hogy a Celtic megteszi, amit kell és nyerni fog a mai meccsen egy nem olyan rossz 1,55-ért, de ez sajnos hiábavaló munka lesz, mert a két bikás csapat lekártyázza a továbbjutást. Szerintem.

Tipp: VENDÉG – 1,55

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
izom 2018-11-29 10:22:27
Nem értem, hogy miért írod te is, hogy a Salzburg már tovább jutott...miért is? Én nem tudok számolni?

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!