2018.07. 23.

Felteszik-e az i-re a pontot az ukránok?

Felteszik-e az i-re a pontot az ukránok?

Az U19-es labdarúgó EB B-csoportjában hárman pályáznak még a két továbbjutó helyre. Az ukránok helyzete annyiból a legkedvezőbb, hogy ők a már biztosan búcsúzó törökökkel játszanak ma.

U19 Ukrajna – U19 Törökország

  • Az ukrán válogatott eddig a torna a meglepetéscsapata, hiszen az egyaránt a végső esélyesek között számon tartott angolok és franciák sem tudták legyőzni a kék-sárgákat. Ráadásul a franciák ellen mindhárom pontot megcsípték. Ezáltal olyan jó pozícióba kerültek az utolsó kör előtt, hogy egy döntetlennel biztos továbbjutónak számítanak. Az ellenfelük ráadásul az a török válogatott lesz, amely már biztos kiesőnek tekinthető, hiszen mindkét meccsét elveszítette. A játékoskereteket figyelve nem állapítható meg jelentős különbség a két csapat között. A szervezettség az, amiben Ukrajna kimagaslót nyújtott. Mindkét csapat nyíltan játszott eddig és a törökök ezen aligha fognak változtatni, amikor már úgy sincs tét számukra. Az ukránoknak eddig is ment a góllövés, szerintem a török kapuba is be fognak találni és a törököktől is várok gólt, ezért szerintem 2,5 gólnál több fog születni.

A Tippmixpro ajánlatából:

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!