2019.11. 16.

Francia Kupa: Hazai siker Chateuroux-ban?

Francia Kupa: Hazai siker Chateuroux-ban?

Egy csinos kisváros Franciaország Centre-Val de Loire régiójában, ahol ma kupameccset rendeznek. A hazai oldalon a Ligue 2 tiizenhatodik helyezettje, a Chateruoux FC, a vendég pedig szintén a gall másodosztály hátsó traktusának tagja, a Niort FC, mégpedig a tizenötödik pozícióból. Lássuk, mire számíthatunk!

LABDARÚGÁS, FRANCIA KUPA 
2019.11.16. 15:00
CHATEAUROUX - NIORT

  • Mindkét csapat a másodosztály tagja, nagyjából hasonló erősségű keretekből dolgozhatnak a szakvezetők. A hazaiak rosszul kezdték a bajnokságot, csupán három győzelmet számlálnak, viszont az utóbbi három találkozón egyértelműen felfelé ívelt a forma, hiszen egy döntetlen után két siker következett. Megverték a Valenciennes-t idegenben, majd az Auxerre-t otthon. Ennek a javuló formának köszönhetően elkezdtek felfelé lépkedni a tabellán. Kevés gólt lőnek, a kulcsjátékosuk a középpályán Romain Grange, aki nem csak szervezni és mozgatni próbálja a csapatot, hanem két találatnál jár. 
  • A másik oldalon szintén a Ligue 2-ben vitézkedő Niort, akik viszont pont fordított utat járnak be. Bődületesen rossz formában vannak, az utolsó öt meccsen négy vereség, ráadásul egy döntetlen, ennek következtében a tabellán jelentős süllyedésbe kezdtek. A kulcsjátékos Ibrahim Sissoko, aki 12 meccsen hét találatánál jár. A szakvezetés minden bizonnyal gőzerővel dolgozik a megoldáson, hogy bajnoki zuhanást megállítsák valahogy és elkezdődjék a felemelkedés. 

Erre a bajnoki helyzetre következik ma a kupameccs. Nyilván, egy kupatalálkozó teljesen más, mint a bajnoki, de az biztos, hogy a pontvadászatban megélt siker ösztönzően hat egy csapatra, míg a kudarcsorozat, rombolja az önbizalmat. Ezenkívül az is biztos, hogy a Niort sokkal inkább a bajnokságra fókuszál, hiszen egy jelentős vereségspirálban vannak. Ennek megfelelően most sokkal inkább a hazaiak győzelmét várom.

tipp
Chateauroux - Niort
1X2 | Chateauroux | 2.20 | (7/10)

kapcsolódó meccs

Chateauroux - Niort

2019. 11. 16. 15:00 | Francia Kupa Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A Paris Saint-Germain legtöbb sztárja nemrég tért vissza a világbajnokság utáni pihenőjéről, és valószínűleg csak korlátozott játékidőt kap az Aston Villa ellen az UEFA Szuperkupa ma esti döntőjében – ha egyáltalán… Luis Enrique csapatában így gyakorlatilag egyetlen emberre hárul a felelősség. Az előző Bajnokok Ligája-szezon legjobb játékosa, a sokak által Aranylabdára is esélyesnek tartott Kvicha Kvaratskhelia regenerálódással és edzéssel töltötte a teljes felkészülési szezont. A grúz szélső jól kipihente magát, mivel nemzete nem vett részt az észak-amerikai seregszemlén.

A profi sportfogadók nyereséget ígérő stratégiája: a szögletfogadás! Ehhez mindenképpen idézzük fel a labdarúgás szabálykönyvét, mit ír a szögletről: szögletrúgást akkor kell ítélni, amikor a labda utoljára védőjátékost érintett, majd teljes terjedelmével akár a földön, akár a levegőben áthalad a kapuvonalon, de nem esik gól. Élőben alkalmazható stratégia következik! De több fogadóirodánál alkalmazható a meccs előtti alap fogadásnál is! Nézzünk egy aktuális mai tippet, alacsony kockázattal és vonzó szorzóval!

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com