2018.07. 28.

Jól rajtol a Szpartak?

Jól rajtol a Szpartak?

Útjára indul a labda a mai napon az orosz bajnokságban is. A tavalyi idényben harmadik helyen végző Szpartak Moszkva az újonc Orenburgot fogadja az 1. fordulóban. Sima hazai győzelmet látunk majd?

Szpartak Moszkva – Orenburg

  • Az előző idényben az utolsó fordulóban bukta el a második helyet és ezzel a BL-főtáblát a Szpartak azzal, hogy kikapott a Dinamótól. Várhatóan ebben az idényben is harcban lesz a dobogós pozíciókért a gárda, hiszen a játékoskerete jónak nevezhető orosz szinten. Néhány minőségi légiós (Luiz Adriano, Promes, Melgarejo, Ze Luis) mellett az orosz válogatottal a vb-n a legjobb nyolcig menetelő játékosok (Szamedov, Zobnyin, Kutyepov) alkotják a csapatot. Az első fordulóban nem is kaptak nehéz ellenfelet, hiszen az újonc Orenburg látogat Moszkvában. Az Orenburg egy év szünet után tért vissza az élvonalba, miután megnyerte a második ligát. Nyilvánvalóan a bennmaradásért fognak harcolni ebben az idényben. A 2016/17-es szezonban egyik alkalommal sem tudtak pontot rabolni a Szpartaktól, sőt mindkétszer három gólt kaptak, nagy meglepetés lenne, ha ezúttal ponttal távoznának a fővárosból.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Szpartak Moszkva – Orenburg: 1x2: - Szpartak Moszkva, odds:1,30

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Neverlose 2018-07-28 12:47:49
Köszi a megerősítést, így legyen!

további tippjeink a Foci világából

A zaklatott szezonkezdés után a Celtic kezd egyre meggyőzőbben teljesíteni. Ma is esélyesként lép pályára.
A zaklatott szezonkezdés után a Celtic kezd egyre meggyőzőbben teljesíteni. Ma is esélyesként lép pályára.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! A 2025-ös Afrika-kupa elődöntőjében Nigéria a házigazda Marokkóval csap össze a Rabatban található Prince Moulay Abdellah Stadionban.

A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com