2018.07. 08.

Lesz-e újabb kiütéses Red Bulls siker?

A két New York-i csapat találkozik magyar idő szerint ma éjszaka egymással az MLS-ben. A keleti főcsoportban mindketten az élmezőnyben tanyáznak, de vajon melyiknek sikerül közelebb kerülni az állovas Atlantához?

New York City – New York Red Bulls

  • Mindkét New York-i gárda jól teljesít ebben az idényben, hiszen a Red Bulls második, míg a City harmadik keleten. A két csapatot mindössze egy pont választja el a táblázaton. A különbség ott van a két csapat között, hogy míg a Red Bulls a legutóbbi három meccsét kivétel nélkül megnyerte, addig a City ebből a háromból csak egyet hozott. Ha egy kicsit mélyebbre merülünk a múltban, akkor látható, hogy a City a legutóbbi hat bajnokijából hármat elveszített és ezeken a találkozón mindig legalább három gólt kapott, múlt héten a Chicago színeiben Nikolics Nemanja is eredményes volt. A Red Bullsnak egyébként is remek a támadójátéka átlagban meccsenként több mint két gólt szerez. B. Wright-Phillips Ibrahimoviccal holtversenyben második a góllövőlistán. A Citynél a húzónév David Villa, aki a líbiai Tajourival együtt vezeti házi gólvágó rangsort. Mindenképpen sok gólra van kilátás ezen a meccsen és mivel a Red Bulls van jobb formában, ezért vendég győzelmet várok, ráadásul idén kétszer is 4-0-ra nyerte a Red Bulls a városi derbit.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • New York City – New York Red Bulls: 1x2: - Red Bulls, odds:2,95
  • New York City – New York Red Bulls: Gólszám 2,5: - Több, mint 2,5 gól, odds: 1,45

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Svédország és Szlovénia kedden este zárja a világbajnoki selejtezők B csoportját, ahol már egyik fél sem harcolhat ki kvalifikációt. A házigazdák mindössze egy ponttal az utolsó helyen állnak, míg a vendégek három ponttal a harmadik pozíciót foglalják el, így a mérkőzés tétje inkább a presztízs és annak a totális megalázottságnak az elkerülése, hogy melyikük zárja győzelem nélkül a csoportot.