2020.05. 20.

Másodszor is hazai pályán a bajnok

Másodszor is hazai pályán a bajnok

A Flora ott folytatta, hol tavaly abbahagyta: sikerrel vette az első fordulót. Ma az első játéknapon ugyancsak három pontot kasszírozó Tammeka Tartu érkezik hozzá. Mutatjuk a részleteket!

Labdarúgás, Észt bajnokság, 2020.05.20. 18:00, Flora Tallinn - Tammeka Tartu

  • A zöldek úgy húzták be a bajnoki aranyérmet, hogy sikerük egy pillanatig sem forgott veszélyben. Az átigazolási szezonban a középpályát és a támadósort erősítették meg a fővárosiak, a kispadon pedig továbbra is Jürgen Henn maradt. Az első játéknapon 3-1-re verte az újoncot a brigád, sérült és eltiltott sincs a keretben.
  • A Tartu az előző kiírásban a középmezőnyben végzett, idegenben sem volt gyámoltalan - sikerült is nyerni ebben a felállásban egyszer. Az átigazolási börzán nem voltak anyira aktívak, komolyabb céljaik az idei bajnokságra sem lehetnek a kék-fehéreknek. A szakmais tábban sem történt váltás. Az első forudlóban nyertek otthon.
  • A kupában még március elejn randvúztak a felek, akkor a negyeddöntőben, fordított felállásban 0-3 lett a végeredmény. 
  • Ma megint a találatokban látunk értéket, a H-ra irreálisan alacsony a szorzó, a +2.5 viszont már jobban fizet!

 

tipp
Flora Tallinn - Tammeka Tartu
Gólszám 2,5 | Több, mint 2,5 | 1.50 | (1/10)

kapcsolódó meccs

Flora Tallinn - Tammeka Tartu

2020. 05. 20. 18:30 | Észt bajnokság Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Motta 2020-05-20 21:51:16
0-0. :D
Niké 2020-05-20 19:27:03
Eddig szenved a bajnok,még van 45 percük javítani.
charles 2020-05-20 17:47:09
Sziasztok,sikerülni fog a tipped,majd meglátod,ên 1.fêlidöre raktam1,5fölê a gólszâmot, tegnap a Kaljut raktam
Niké 2020-05-20 16:11:21
Ezen csak bukni lehet!
Négyszer találkoznak egymással és a tegnapi menők is bemutatták képesek egy 2-0-ás sikerre.
Ráadásul ezektől tavaly otthon elsőre kikaptak1-0-ra 13-as szorzóval.
A 0-2 Hendi hazai is csak dupla,tegnapiak után nem hiszek itt egy nagyarányú sikerben.
Jani bá' 2020-05-20 10:52:41
Az én előzeteseimet mostanában nem olvassák a csapatok ezért nem is úgy hozzák a meccseket ahogy leírom. Hátha téged olvasnak Tallinban, viszem a tippedet

további tippjeink a Foci világából

Véletlenül sem hagynánk ki a Dewa és a Persita ma délutáni összecsapását! Fotó: pixabay.com
Véletlenül sem hagynánk ki a Dewa és a Persita ma délutáni összecsapását! Fotó: pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A sikertelen szériám után újra nekifutok, remélem ezúttal nem borulnak a papírformák. Két győzelmet és két gólváltást tettem a kosárba.
A sikertelen szériám után újra nekifutok, remélem ezúttal nem borulnak a papírformák. Két győzelmet és két gólváltást tettem a kosárba.