2020.09. 18.

Napi Duplázó 2020.09.18 (2,08)

Napi Duplázó 2020.09.18 (2,08)

Az olvasók kedvenc rovatában közel duplázó szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten.

Köszöntsük a német bajnokságokat!

  • Kezdődik sokak kedvence a Bundesliga. Az első osztályban a bajnok Bayern München mindjárt egy rangadóval kezd, a Schalke ellen, hhazai környezetben. De csak nevében rangadó ez. A bajorok nyernek könnyedén. 
  • A német második vonalban tavaly az első osztályú kerettel rendelkező Hamburg lemaradt egy ponttal a feljutó zónától, ezért meglehetősen dühösek is voltak a szakvezetésben. Idén természetesen ismét a feljutás a cél, lehetőleg csont nélkül, azonnal! Ma a Düsseldorf ellen kezdenek és ez a meccs nem lesz könnyű! Éppen ezért azt várom, hogy a döntetlen is simán benne lehet. Kétesély 1X a tippem. 
  • A harmadik mérkőzésem pedig a szerb bajnokságból érkezik. A Vojvodina a erősebb csapatok közé tartozik, de idén egyelőre a hetedik helyen állnak. Múltkor kikaptak a Javortól, ma a 18. helyen álló Radnik ellen otthon kötelező nyerni!  

 

tipp
Bayern München - Schalke 1X2 Bayern München 1.15
Hamburg - Düsseldorf Kétesély Hamburg vagy Döntetlen 1.33
Vojvodina - Radnik Surdulica 1X2 Vojvodina 1.36

2.08 | (9/10)

kapcsolódó meccsek

Bayern München - Schalke

2020. 09. 18. 20:30 | Bundesliga 1. Tovább a meccshez

Hamburg - Düsseldorf

2020. 09. 18. 18:30 | Bundesliga 2. Tovább a meccshez

Vojvodina - Radnik Surdulica

2020. 09. 18. 18:00 | Szerb bajnokság Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
tibcsi68 2020-09-18 18:26:21
Szia Medve!
Köszi, hogy látom magam!
A tippeket bogarászva, én a Düssedorf felé hajlok, de csak megérzés.
DonGoool 2020-09-18 18:17:06
Hajrá!!!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.09.18. 20:30
Bayern München - Schalke
Ázsiai Hendikep -2
Bayern München -2
1.52 8 - 0
2020.09.18. 19:30
Olympiakosz - Aszterasz Tripolisz
Döntetlennél a tét visszajár
Olympiakosz
1.08 3 - 0
2020.09.18. 21:00
Lyon - Nimes
Szögletszám 8,5
Több, mint 8,5
1.53 0 - 0
Eredő odds 2.51
Tét 1000
Nyeremény 2510
DonGoool 2020-09-18 18:14:32
Hajrá!!!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.09.18. 20:30
Bayern München - Schalke
Hendikep 0:1
Bayern München
1.29 8 - 0
2020.09.18. 18:30
Hamburg - Düsseldorf
Gólszám 1,5
Több, mint 1,5
1.20 2 - 1
2020.09.18. 21:00
Lyon - Nimes
Ázsiai Hendikep -0,75
Lyon -0,75
1.44 0 - 0
2020.09.18. 19:30
Olympiakosz - Aszterasz Tripolisz
Döntetlennél a tét visszajár
Olympiakosz
1.08 3 - 0
Eredő odds 2.41
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2410
Andras Nagy 2020-09-18 15:45:20
2,48

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.09.18. 18:30
Hamburg - Düsseldorf
Kétesély
Hamburg vagy Döntetlen
1.34 2 - 1
2020.09.18. 18:00
Podbeskidzie Bielsko-B. - Rakow Czestochowa
Hendikep 2:0
Podbeskidzie Bielsko-B.
1.21 1 - 4
2020.09.18. 20:00
Astra Giurgiu - CFR Cluj
Kétesély
Döntetlen vagy CFR Cluj
1.14 0 - 2
2020.09.18. 17:00
Uniao Oliveirense - Penafiel
Kétesély
Uniao Oliveirense vagy Döntetlen
1.34 2 - 1
Eredő odds 2.48
Tét 100
Kihagyott nyeremény 248

további tippjeink a Foci világából

Véletlenül sem hagynánk ki a Dewa és a Persita ma délutáni összecsapását! Fotó: pixabay.com
Véletlenül sem hagynánk ki a Dewa és a Persita ma délutáni összecsapását! Fotó: pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A sikertelen szériám után újra nekifutok, remélem ezúttal nem borulnak a papírformák. Két győzelmet és két gólváltást tettem a kosárba.
A sikertelen szériám után újra nekifutok, remélem ezúttal nem borulnak a papírformák. Két győzelmet és két gólváltást tettem a kosárba.