2020.02. 23.

Napi duplázó: Bolgár bajnokesélyes, és spanyol gólok

Napi duplázó: Bolgár bajnokesélyes, és spanyol gólok

Ma Bulgáriából választottam az első összecsapást, ahol a Ludogorec idegenbeli sikerére pályázunk, majd a spanyol élvonal egyik mérkőzésén várjuk a gólokat egy 1,5 overhez. Tegnap ismételten jól alakultak a mérkőzések, reményeim szerint ma is így lesz.

Etar Ludogorec

A bolgár Parva Liga 22. fordulójában az Etar otthonába látogat a bajnoki címvédő Ludogorec. Az Etar a tabella 11. pozícióját foglalja el 4-7-10- s mérleggel, és 18/36-s gólaránnyal. Már 5 mérkőzés óta nyeretlenek, de nagy esély van rá, hogy zsinórban a 6. nyeretlen meccsük is meglesz. A vendég Ludogorec magabiztosan halad az újabb bajnoki cím felé, egyelőre még veretlenűl. A vendégek hét közben kikaptak az Intertől az Európa Ligában, egy igen egyoldalú mérkőzésen. A Ludogorec már biztosította helyét a bajnoki play offban, míg az Etar nagy valószínűséggel az osztályozós csoportban fog versengeni a bent maradásért. A két együttes eddig 7 alkalommal mérkőzött egymással, de mind a 7 mérkőzést a Ludogorec nyerte, többségében kiütéses győzelemmel. A vendégek tartalékolhatnak az Európa Liga visszavágóra, hogy hátha csoda történik és hátrányból búcsúztatják az Intert, de erre hajszálnyi esély mutatkozik. Hajtós meccsre számítok, ahol a jóval nagyobb játékerőt képviselő Razgradiak elhozhatja a 3 pontot az Etar otthonából.

Tipp: Ludogorec 1,37

Valladolid – Espanyol

A LaLiga 25. fordulójában a kiesés ellen küzdő Espanyol látogat a Valladolid otthonába. A hazaiak úgy tesznek eddig, mintha az előző idényüket másolnák. A lejátszott 24. fordulóból 11 mérkőzésük döntetlenre végződött, aminek nagy többsége hazai pályán született. A gólszerzéssel akad némi gondjuk, és talán ennek eredménye a sok X, de a tabellán elfoglalt helyezésükhöz képest viszont a védelmük jól muzsikál. A vendég Espanyol a sereghajtó szerepét tölti be, és mondhatni, hogy az előző idényükhöz képest valahol az óceán mélyén van a teljesítményük. A hétközi Európa Liga fordulóban a Wolverhampton verte őket elég simán 4-0-ra, ami egyenlő szinte a búcsúval. A két alakulat őszi mérkőzését a Valladolig nyerte 2 góllal idegenben. Az utóbbi fordulókban az Espanyol mérlege kicsit feljavult, és ha ezt a tendenciát folytatják, akkor a szezon végeztével nem biztos, hogy a kiesők közt lesz a nevük. Mindkét oldalon sérülés miatt lesznek hiányzók, de az Espnayolból Sanchez ma eltiltás miatt nem léphet pályára. Igazi 3 esélyes ez a párharc, lehetetlen megmondani mi lesz a vége, ezért ma a gólok játszanak főszerepet. A mérkőzésben szerintem benne van a gólváltás lehetősége is, de inkább a vendégek lesznek kezdeményezőbben hiszen nekik sürgősebb a pontszerzés. Nem lesz szerintem egy élvezhető mérkőzés ez a párharc, de a 1,5 over ma beakadhat.

Tipp: Több, mint 1,5 gól 1,55

tipp
Napi duplázó szelvényajánlat
Ludogorec & 1,5 over | 2.12 | (10/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
dede1 2020-02-23 18:58:32
Sajnos ko

további tippjeink a Foci világából

Véletlenül sem hagynánk ki a Dewa és a Persita ma délutáni összecsapását! Fotó: pixabay.com
Véletlenül sem hagynánk ki a Dewa és a Persita ma délutáni összecsapását! Fotó: pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A villámtipp rovatban egy-egy ötlet kibontása olvasható, olyan érvek, olyan tények, amelyek megerősítik az adott eseményre kiajánlott tippet! Egy érv, egy tipp! Fotó: Pixabay.com
A sikertelen szériám után újra nekifutok, remélem ezúttal nem borulnak a papírformák. Két győzelmet és két gólváltást tettem a kosárba.
A sikertelen szériám után újra nekifutok, remélem ezúttal nem borulnak a papírformák. Két győzelmet és két gólváltást tettem a kosárba.