2020.02. 18.

Napi duplázó: Kosár és kézilabda vegyes vágott

Napi duplázó: Kosár és kézilabda vegyes vágott

Ma egy svéd kézilabda meccsen várjuk a gólokat a csapatoktól, illetve egy szerb kosárlabda mérkőzésen az esélyesebb csapat győzelmét. Jó kis szelvénynek ígérkezik, érdemes rá befektetni.

Malmo – Lugi

A svéd férfi kézilabda bajnokság 27. fordulójában a bajnoki címre is esélyes Malmo látja vendégül a play off körre hajtó Lugi együttesét. A hazaiak tavaly a play off negyeddöntőjében véreztek el, a későbbi bajnok Sävehof ellenében, de idén tovább szeretnének jutni. Az egyik leg gólerősebb csapatról beszélünk, akiknél a védekezés is a helyén van, és ennek eredménye az alapszakasz 2. pozíciója. A Malmö-k ma egy döntetlen is elegendő, hogy matematikailag is biztos legyen a rájátszásban való részvétel, de egy győzelemmel élre is állnának a pontvadászatban. A vendég Lugi egy stabil középcsapat a ligában, akik a play off körbe kerülésért hajtanak, hiszen jelenleg az utolsó bejutó helyen tanyáznak. A mögöttük sorakozó csapatok közül egyedül a Redbergslids együttese érheti be őket, és veheti el a 8. pozíciót, de a csapatok közti 3 pontos különbség némiképp megnyugtató lehet a Lugi-a. A két csapat többnyire 50 gól körüli és az feletti mérkőzéseket szokott vívni egymással, és erre a mennyiségre ma is bátran lehet számítani. A nagyobb teher a vendégeken lehet, tartani tudják a 8. pozíciót, de a Malmo sem fogja félvállról venni hazai pályán a mérkőzést. Jó iramra és 50 gól feletti teljesítményre számítok ma a csapatoktól.

Tipp: Több, mint 50,5 gól. 1,55

Napredak Aleksinac – Borac

A Szerb I. osztály kosárlabda bajnokságának 21. fordulójában az újonc Napredak vendége lesz az éllovas Borac. A Napredak kemény harcot vív, hogy az alapszakasz végén bent tudjon maradni a legjobb 8-ban és küzdhessenek a Szuperligában. A bajnokság nagyon szoros, hiszen mai ellenfelük az élen 7 pontra van tőlük, de a kiesést jelentő 13. pozíciótól is csupán 4 pontra vannak. A mérlegük 10 nyert és 10 vesztes meccs, de a védekezésük a legjobb a ligában, mivel ők kapták eddig a legkevesebb kosarat a szezon során. A vendég Borac a tabella élén foglal helyet, és párhuzamosan az ABA League 2-ben is éllovasok, hasonló teljesítménnyel, mint itt. Hazai környezetben és idegenben is egyaránt remek teljesítményre képesek, és már fél lábbal a Szuperliga főcsoportjában vannak. Az előző szezonban is megnyerték az I. osztály küzdelmeit, de a Szuperliga főcsoport küzdelmeiben csak 3. helyen végeztek, így lemaradta a bajnoki hajráról. Kemény meccs lesz ez a mai, de az őszi eredményt megismételheti a Borac az újonc Napredak ellen, de nagy valószínűséggel a különbség 10 ponton belül lesz. Nehéz mérkőzésen vendégsikert várok.

Tipp: Mérkőzés győztese a Borac. 1,45

tipp
Napi duplázó szelvényajánlat
50,5 over & Borac | 2.25 | (10/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
AlexaL 2020-02-18 16:05:43
Viszont neked is.

további tippjeink a Foci világából

Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
Két vereség után illene javítania a bajnoki címre törő házigazdának. Kicsit felturbóztuk az 1.25-ös alaptippet.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
A lényegi kérdések eldőltek, ma felszabadultan focizhatnak a gárdák a zárómérkőzésen.
Egy Single Value Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amely single játékba küldés esetén is értéket hordoz magában! Svédország és Szlovénia kedden este zárja a világbajnoki selejtezők B csoportját, ahol már egyik fél sem harcolhat ki kvalifikációt. A házigazdák mindössze egy ponttal az utolsó helyen állnak, míg a vendégek három ponttal a harmadik pozíciót foglalják el, így a mérkőzés tétje inkább a presztízs és annak a totális megalázottságnak az elkerülése, hogy melyikük zárja győzelem nélkül a csoportot.