2020.02. 06.

Napi duplázó: Real Madrid vs. Barcelona, hozzák a kötelezőt a kupában?

Napi duplázó: Real Madrid vs. Barcelona, hozzák a kötelezőt a kupában?

Tegnap a Mirandes csúnyán kibabrált velünk, de továbbra sem adjuk fel, hiszen ma új kör, új esélyek. Ma Real Madrid és Barcelona kupa párharcaival készültem, nézzük is, hogy mikre fogadhatunk.

Real Madrid – Real Sociedad

Mindkét csapat jó formának örvend, különösképpen a hazaiak, akik a bajnokságot is vezetik. Talán a Sociedad útja volt nehezebb a negyeddöntőig, hiszen az Espanyolt és az Osasunát is el kellett búcsúztatniuk, addig a Realnak alacsonyabb ligás csapatok jutottak. Minden bizonnyal mindkét oldalon már a nagyobb nevek is előkerülnek a kispad árnyékából, hiszen egyre nagyobb a tét.  Hazard, Bale és Asensio biztosan nem játszanak sérülés miatt, de vendégoldalon is lesznek hiányzók. Jó kis mérkőzést várok a felektől, ahol a gólokkal sem maradnak adósak, így az én tippem a meccsre egy over. Nehézzé teheti a Sociedad a Real Madrid dolgát, de a jobb keret, és még jobb forma ma ismét meghozhatja a gyümölcsét a hazai közönség előtt.

Tipp: 2,5 over 1,55

Atletic Bilbao – Barcelona

Még a bajnokság 1. fordulójában őrült meccset vívtak, amit Aduriz pazar ollózó góljával a Bilbao nyert meg 1-0-ra. Azóta sok víz lefolyt már az Ebro folyón, és a csapatok formája is megváltozott. Mindkét alakulatnak volt egy szigetlakó csapat ellen, majdnem végzetes kalandja itt a spanyol kupában, de túlélték és most itt vannak a negyeddöntőben. A Bilbao a Real Madrid mögött a legkevesebb gólt kapta a bajnokságban, ami a vendégek számára nem túl jó előjel, főleg, hogy Suarez sérült és nincs klasszikus centerük. A nagy kérdés az, hogy Messi milyen formát mutat, és hogy boldogul a masszív Bilbaói védelemmel. Inkább taktikus meccsre számítok, nem pedig gólgazdagra, de én úgy gondolom, hogy a Barcelonának megkell oldania a feladatot, és tovább kell jutnia, de ebbe a hazaiaknak is lesz beleszólásuk.

Tipp: Barcelona jut tovább, 1,40

tipp
Napi duplázó szelvényajánlat
2,5 over & Barcelona jut tovább | 2.17 | (10/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
luckyluke 2020-02-06 23:55:39
Miért van az, hogy pont az utóbbi napokban teszem a duplázó tippeket...
DjTyberRobBenzema 2020-02-06 19:52:06
proba.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.02.06. 19:00
Real Madrid - Real Sociedad
Pontos végeredmény
Real Madrid 3:2
17.50 3 - 4
Tét 100
Kihagyott nyeremény 1750
Barnu 2020-02-06 11:09:39
.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2020.02.06. 19:00
Real Madrid - Real Sociedad
Gólszám 2,5
Több, mint 2,5
1.50 3 - 4
2020.02.06. 21:00
Ath. Bilbao - Barcelona
Ki jut tovább?
Barcelona
1.37 1 - 0
Eredő odds 2.06
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 2060

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!