A Nemzetek Ligája B-divíziójának 3-as csoportjában két-, az utóbbi időszakban rossz eredményeket elérő csapat találkozik. A hazai körülmények között Törökország, ez fontos lehet, a vendég pedig Szerbia, akik a magyaroktól kaptak fájó pofont! A két csalódott csapat ma nagyon akar javítani, nagyon fontos lenne a pontszerzés!
LABDARÚGÁS, NEMZETEK LIGÁJA, B DIV, 3.CSOP
2020.10.14. 20:45
TÖRÖKORSZÁG - SZERBIA
- Törökország az első meccsen kikapott tőlünk, utána két döntetlent játszott Szerbiával és Oroszországgal egyaránt idegenben. Az orosz remi nem olyan rossz eredmény a törököktől. A védelem rendben van, de a támadósor eredménytelen. Az oroszok ellen Calhanoglu-Karaman-Kataca trió előtt Yilmaz játszott. Szerbia ellen Karaman-Kokci-Yazici, elöl pedig Unal szerepelt. Látható, hogy próbálkozik, rotál Senol Gunes, keresi a legjobb összeállítást.
- Szerbia 1 ponttal áll az utolsó helyen, ráadásul egy gólt lőttek és négyet kaptak. A védők jól láthatóan többször zavarba kerültek, az oroszok ellen számos alkalommal, míg ellenünk is egy alkalommal sikerült összezavarodni úgy, hogy Könyves elvette a játékszert és bevágta. A védekezésen és a támadáson is javítani kellene déli szomszédunknál, különben ki fognak esni a csoportból.
Ahogyan az elmúlt mérkőzéseken a két csapat szerepelt, azt várom, hogy nem sok gól potyog majd, de legjobb tipp most egy biztonsági-, amolyan kiegészítő szorzó lesz. Kéteséllyel játsszuk a hazaiakat vagy a döntetlent. Nem kap ki Törökország.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Mindkét válogatott eddig egyszer volt eredményes.
Legutóbbi egymás elleni is nem lehetett más csak 0-0-ás döntetlen.
Ma szintén hasonlót várok.
A norvégok elleni nyerőember Szavics ma sem játszik.
tippszelvény
Törökország - Szerbia
Döntetlen és kevesebb
Milinkovic játszhat, csak pihentették a magyarok ellen.