2018.10. 14.

Nemzetek Ligája: Mitrovics Romániában is győzelemre vezeti a szerbeket?

Nemzetek Ligája: Mitrovics Romániában is győzelemre vezeti a szerbeket?

A Nemzetek Ligájában mától a negyedik fordulókat rendezik minden divízióban. A harmadosztályban szereplő románok és szerbek várhatóan egymás között fogják eldönteni a csoport első helyének kérdését, ezért is van különös jelentősége a mai bukaresti találkozónak.

Románia – Szerbia

  • A szerbek hét ponttal vezetik a csoportot, míg a románok öt egységgel követik őket. Egymás ellen döntetlent játszottak egy hónappal ezelőtt Szerbiában. A különbség eddig csupán abban mutatkozik a felek között, hogy Mitrovicsék három nappal ezelőtt legyőzték Montenegrót és ez nem sikerült keleti szomszédainknak hazai környezetben. A két csapat belgrádi összecsapásán a hazaiak kétszer is előnybe kerültek Mitrovics révén, de előbb büntetőből Stanciu, majd Tucudean válaszolt. A két csapat játékosanyaga között igen komoly differenciát lehet felfedezni a szerbek javára, elég a gólokat mostanság ipari mennyiségben termelő Mitrovicsot, Maticsot, Milinkovics-Szavicsot, Ljajicsot vagy éppen Kolarovot említeni. Nem véletlen az sem, hogy a szerbeknek sikerült a vb-re kijutni, míg a románoknak nem, ráadásul csak a negyedik helyen zárták a selejtezős csoportjukat. A jobb forma is a szerbek mellett szól, hiszen Podgoricán viszonylag könnyedén nyertek, míg a románok Litvániában csak egy 94. perces Maxim-találattal szenvedték ki a sikert.

A Tippmixpro ajánlatából:

  • Románia – Szerbia: 1x2: - Szerbia, odds: 2,40

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Foci világából

A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
A helvétek menetelnek, mai vendégeik még gólt sem lőttek a csoportban. Nem várunk meglepetést.
Egy Single Tipp következik, vagyis a sportfogadásban egy olyan értékelhető szorzó, amelyet akár egymagában is érdemes játékba küldeni. A Nemzetek Ligája C divíziójában Szlovákia Moldovában tehet újabb fontos lépést a feljutás felé. A Kisinyovban megrendezésre kerülő összecsapáson a hazaiak négy ponttal a második helyen állnak, míg a vendégek hét ponttal vezetik a csoportot. Egy szlovák győzelem azt eredményezné, hogy a vendégek már csak egyetlen pontra lennének az első hely bebiztosításától!

Spanyolország és Horvátország kedden este Splitben, a Stadion Poljudban zárja a szeptemberi–októberi válogatott szünetet a Nemzetek Ligája A divíziójának 3. csoportjában. A két csapat legutóbb szeptember 29-én találkozott, amikor a spanyolok 4–1-re nyertek, Horvátország pedig azóta története legsúlyosabb vereségét is elszenvedte!